Itthon nem ment, ma Sopronban folytatjuk
2014. április 11.
Esélyeshez méltóan játszott a Sopron és nyert

A rájátszás első mérkőzésével folytatódott a bajnokság. Mi a hetediken, a Sopron a másodikon végzett. Visszatért a pályára Horváth Zsófi, aki a Magyra Kupadöntő óta sérülés miatt nem játszhatott. 

Jól kezdtek a vendégek és hamar 11 pontos előnyre tettek szert. A negyedik percben Mányoky duplájával mi is megkezdtük a pontok gyűjtögetését. Hamar fel is zárkóztunk 6-11-re, de újra jöttek a hibák és a Sopron elhúzott. A negyedben kapott 32 pont soknak számít (17-32). 

A második negyedben próbáltunk lépést tartani ellenfelünkkel, de e csak részben sikerült. A 15. percben Ivanovic távolijával megpróbáltunk zárkózni, de ez kérész életűek bizonyult. A vendégek a negyed végéig tovább növelték előnyüket (31-56). 

A harmadik játékrészben kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, de a vendégek palánk alatti fölénye nyomasztó volt. Persze a védekezésünk is elég hézagos volt. A Sopron magabiztosan vezetett, mi meg csak rohantunk az eredmény után (52-85).

A záró negyedben teljesen szétestek a lányok és a Sopron, csereembereivel is 100 pont fölé jutott. 
Összességében nem tudtuk azt a dobóformát hozni, amit a szombati bajnokin és a védekezésünk sem volt kielégítő. 

A vendégek minden apró hibánkat kegyetlenül kihasználták és megérdemelten, esélyeshez méltóan vezetnek a két győzelemig tartó párharcban. 

ZTE NKK - UNIQUA Euroleasing Sopron 60-110 (17-32, 14-24, 21-29, 6-25)

ZTE NKK: Török -, Varga 10, Czukor 9/3, Ivanovic 8/3, Horváth Zs. 4. Csere: Mányoky 11/6, Vágvölgyi 10, Fritz 2, Fuisz 5/3. Vezetőedző: Gáll Tamás.

Uniqua Euroleasing Sopron: Ciglar 15/3, Fegyverneky 11/3, Simon 8/6, Hawkins 22/6, Krnjic 9. Csere: Zsovár 7, Stankovic 14, Tetemondova 9/3, Böröndy 8, Licskai 7/3. Vezető-edző: Igor Polenek.

Gáll Tamás:- Enerváltan, minőség nélkül játszottunk. Ilyen különbséggel is megérdemelten nyert a Sopron.

Igor Polanek:- Nagyon elégedett vagyok és gratulálok a lányoknak. Egyelőre csak egy-nullra vezetünk, de a célunk, hogy pénteken befejezzük ezt a párharcot.

A folytatás ma este 18 órakor az MKB Arénában Sopronba.

pity

Következő mérkőzés
Törekvés SE
Törekvés SE
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. 05. 11. 14:00

Kocsis Sándor Sportközpont

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
ZTE NKK
78
::
:
Törekvés SE
65
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#58 Jurkó Noémi
#7 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#14 Kovács Georgina
#30 Péterfi Anna
#13 Ács Alexandra
#11 Kocsárdi Réka
#20 Szórád Anna
#0 Kiss Virág
#15 Óházy Julianna
#21 Jagodics Lilla
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg