tippmix
Gáspár Dávid édesapjának ajánlotta a pécsi győzelmet
2018. február 03.

Szombaton este kijelenthetjük, hogy történelmet írt csapatunk. A Lauber Dezső Sportcsarnokban női és férfi vonalon is nagyon nehéz nyerni. Gáspár Dávidnak ez most sikerült és pályafutása egyik emlékezetes győzelmét aratta. A lányok nagyon odatették magukat és a második félidőben mínusz hétről fordítva, plusz kilenccel tudtak nyerni. A találkozón Gorjanácz Ágnes a harmadik negyedben lépett először pályára és hárompontosaival (12/12) nagyban hozzájárult a sikerhez.  

Gorjanácz Ágnes:- Tudtam, hogy a második félidőben kapok majd több lehetőséget az edzőmtől. Koncentráltan és higgadtan kellett segítenem a csapatot. Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Voltak hibáink, néha figyelmetlenek voltunk, de csapatként játszottunk és így tudtunk ma nyerni!

A felvezetőjében Gáspár Dávid rangadónak nevezte az összecsapást és a csapatok tettek is róla, hogy az legyen. Gyors iram, kemény védekezés és fordulatos mérkőzés. 

Gáspár Dávid:- Gratulálok a lányoknak a győzelemhez! A második félidőben teljesen más mentalitással jöttünk ki az öltözőből, főleg védekezésben javultunk. Az első félidőben 47 pontot kaptunk és könnyű kosarakat engedtünk a hazaiaknak. A harmadik negyedtől óriásit küzdöttek a lányok és a védekezésünk is jól működött. A Lauber Dezső Sportcsarnokban játékosként és edzőként is felemelő érzés nyerni. Ez a mai győzelem fontos állomás a pályafutásomban. Szeretném megragadni az alkalmat és Miki papának 70. születésnapja alkalmából ajánlanám fel a győzelmünket!

Vezetőedzőnk a sajtótájékoztatón részt vevő Gorjanácz Ágnest is méltatta:

- Áginak is gratulálnom kell, hiszen a neki szánt 15-20 perces idővel nem könnyű jól gazdálkodnia és maradandót alkotnia. Az edzéseken remekül dolgozik és bíztam benne, hogy bármikor képes a jó teljesítményre. Ezen a találkozón fontos kosarakat szerzett és hasznos tagja volt a csapatnak!

A mérkőzés után a vendégek mestere értelemszerűen csalódottan nyilatkozott:

Gabriel Carrasco: - A játékunk a védekezésen alapul, amiből fel tudjuk építeni a támadásainkat. Ezen a mérkőzésen nem tudtunk megfelelő ritmusban játszani és jól védekezni. A harmadik negyedtől a vendégek akarata érvényesült és hiába jöttünk vissza többször is a mérkőzésbe, fontos szituációkban nem jöttek be a dobásaink, míg ellenfelünk kihasználta a hibáinkat és megérdemelten nyert.  

A győzelem igazi csapatmunka volt. A húzóemberek Jeffery, Parker, Hegedüs-Őri extrát hoztak (54 pont), Sigi óriási akarattal küzdött és Kovács Gina két hárompontosa fontos lépcső volt a felzárkózásunkban. Ami fontos, hogy a padról lendület és pontok érkeztek. Virág ritmusváltásai, Ági triplái és Eli mezőnymunkája is kellett a közösbe. A padról hozott pontok terén is nyertünk 25-14-re. 

Most közel háromhetes szünet következik a válogatott mérkőzései miatt, majd február 21-én a listavezető és veretlen Szekszárd érkezik hozzánk!

Szép volt lányok!

2018. február 3. ZTE NKK

Következő mérkőzés
NKE-CSATA
NKE-CSATA
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2019. február 23. 18.30

Budapest, Ludovika Aréna

Előző mérkőzés
ZTE NKK
81
::
:
PEAC-Pécs
91
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#15 Nadia Parker
#14 Kovács Georgina
#5 Horti Dóra
#11 Benke Sára
#7 Sigi Koizar
#13 Pusztai Petra
#10 Jurkó Noémi
#4 Hegedüs-Őri Györgyi
#6 Gáspár-Szalay Virág
#12 Preisinger Boglárka
#8 Janis Ndiba
#9 Evanthia Maltsi
Galéria
Hirdetés
Közösség
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Szabadics