Itt a visszavágó!
2013. november 23.
A Szekszárd érkezik hozzánk, a bajnokság első körének, utolsó meccsére, ahol lehetőségünk van visszavágni a vereségért és talán még fontosabb apró simításokat végezni a játékukon!

Szép napot mindenkinek! laugh Most épp másfél hát után érkezett el az újabb meccs ideje, ezen a borongós szombati napon. Az utolsó mérkőzésünk a mai, a fura kis bajnokságunk, első, tét nélküli köréből. frown

Ma a Szekszárd csapata érkezik hozzánk, akiktől pár héttel ezelőtt 1 pontos vereséget szenvedtünk. sad Ezért természetesen szeretnénk visszavágni, de a lényeg ma is a jó játék, jó védekezés lesz, hogy még kicsit javítgassunk a csapatmunkánkon!

Abból a szempontból még szerencsés is ez a mérkőzés, hogy ma Szanja is be tud mutatkozni hazai pályán és kicsit megismerkedhet a Magyar Bajnokság légkörével, hangulatával. Szerencsére új játékosunk minden papírja rendben van, így ma magára öltheti a kék-fehér, most éppen inkább fehér, mezünket. wink Hajrá, Szanja! yes

Az elmúlt másfél hét sem alakult nagyon másképp, mint a szokásos napok edzésekkel. A legutóbbi, szerdai meccsünk után, csütörtökön és pénteken edzetünk, de a hétvégét pihenéssel tölthettük, hazautazhattunk, lógathattuk kicsit lábainkat és ápolhattuk „sebeinket”! angel

Ez a hetünk, úgy alakult, ahogy ehhez már az előző szezonokban hozzászokhattunk, a mérkőzések előtt. Hétfőn keményebb, fizikális edzés, csütörtök délután edzőmeccs a ZTE utánpótlással, péntek délelőtt dobóedzés és……már itt is a hétvége és a várva várt mérkőzés! yes Még zárójelben azt is megjegyzem, hogy a héten olyan edzésünk is volt, amin 11-en, jól látjátok tizenegyen, voltunk…..WOOOW! surprise

Szerencsére akadt más program is, mert idén is elkezdődött a mi színházi szezonunk is, és szerdán este a „bérletesek” megnézhették a Csíksomlyói Passiót. Mindig jól jön egy kis kikapcsolódás és az sem utolsó szempont, hogy végre „lányosan” öltözhetünk…..ezzel többeket meglepve! blush

Ezek a hírek így szorgosan, szűkösen összefoglalva. Nem sok, de rólunk szól, talán örültök neki! wink Délután (hamarosan) pedig szeretettel várunk Titeket a csarnokba, a meccsünkre, ahol aztán reméljük már kellően jó, emelt hangulatban szurkolhatunk együtt a Fiúknak! wink

Hajrá, Zalaegerszeg! yeswink

Következő mérkőzés
Törekvés SE
Törekvés SE
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. 05. 11. 14:00

Kocsis Sándor Sportközpont

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
ZTE NKK
78
::
:
Törekvés SE
65
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#11 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
#15 Óházy Julianna
#30 Péterfi Anna
#7 Csalló Jázmin
#14 Kovács Georgina
#58 Jurkó Noémi
#20 Szórád Anna
#0 Kiss Virág
#21 Jagodics Lilla
#13 Ács Alexandra
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg