Egy újabb „utolsóhoz” érkezett csapatunk, ami most az utolsó hazai meccsünket takarja! Ez most egy olyan pillanat, amikor egy játékos ül és azon jár az agya,hogy: „hiszen még csak most kezdődött az alapozás”. Lehet, nem mindenki érez így, de a lényeg, mindegy, hogy „gyorsan” avagy „lassan”, de elértünk idáig is! És nem is akárhogyan!! Ámde a szezonnak még közel sincs vége! Sőt ha úgy vesszük, most jön az egésznek a lényege!

A bronzért játszunk! Igenis nagy szó ez!!! Elnézést ha ismétlésekbe bocsátkozom az előző blogokból,de valahogy olyan furcsa érzés van bennem. Ahogy írtam, a négybe jutás már ugye alap. De mégis, a harmadik hely mintha „elérhetetlennek” lenne elkönyvelve. Persze nem szó szerint értve, mert nem ilyen gondolatokkal lépünk pályára, de mégis mindenhonnan azt érezni, hogy ez igazából nem a mi csatánk. Nem hisszük, mert akkor „el sem mennénk” a meccsekre, de mégis rajta ül a gondolatokon….

…és akkor jön az első mérkőzés. Rossz kezdés, de hatalmas küzdéssel a titkon remélt, hitt vágy, a győzelem elérhetővé válik. Megcsillan a remény és talán végre belül mi is érezzük, hogy „a fene egye meg, hát meglehet”! Mindezt egy Pécs otthonában, egy kosárlabda fellegvár, ahol bár a szurkolók száma megcsappant, de az igazi Zebrák kitartanak és szurkolnak, mint mindig! Már kicsit izzik a csarnok és mindkét csapat, hiszen „az nem lehet”, hogy ők otthon kikapjanak és mert a tavalyi bronzérmes talán érzi, hogy egy pár perc még és meglehet az idei év első meglepetése győzelme! Ez sajnos elúszik….

Most pár nap elteltével itt vagyunk és hazai pályán következik a folytatás. Mi történik ilyenkor? Egy el nem várt, ámde bízott győzelem elmaradása után. Biztos vagyok benne, hogy az első meccs megfeszítette az idegeket, mert a sportoló biztos, hogy utál így veszíteni….amikor ennyire közel van…és aztán mégsem! Feszültség, dac, bizonyítási vágy, tán egy kis harag is társul abban az érzelmi kavalkádban ami a játékosokban lakozik. Az ellenfél vezet 1-0-ra egy 2 győzelemig tartó párharcban. Tán reálisan elvesztett, tán nem megérdemelt alul maradás, de a lényeg, hogy egyetlen meccsen múlik, hogy lesz e folytatása még az idei évnek!

Nehéz ilyenkor, hiszen kevés az idő. Egy vereség nem tisztul olyan könnyen, bármennyire is előre kell nézni. És most már hiába is mondjuk, hogy nincs rajtunk teher, mert ugye az elvárásokat teljesítettük és innentől minden csak plusz, de tegye mindenki szívére a kezét, aki valamilyen szinten részese ennek a kis csapatnak! Amikor ott a bronzérem, ami tavaly itt talált otthonra, elég az, hogy szépen helytálltunk?! Persze, hogy nem! :)

Tehát itt a feladat és nem is lehetetlen feladat! Azt, hogy tudjuk, képesek vagyunk rá, azt nekünk kell elhinni és egymással elhitetni! Nem fogunk tudni hibátlanul játszani, de azt hiszem nem is ez a cél! A cél a győzelem és hogy a meccs végén bármi is lesz az eredmény elmondhassuk, hogy azért mindent megtettünk! Agresszívan, harcosan kell kezdenünk a mérkőzést, nem hagyni nekik egy métert sehol! Érezzék, hogy mi vagyunk itthon és hogy nem azért vannak még itt, hogy átvegyék az érmeket és hazáig ünnepeljenek! Csak egymásra támaszkodhatunk és itt mutathatjuk meg, hogy milyen csapat is vagyunk valójában! Egymást segítve, koncentrálva és keményen kell játszanunk és ha ezek megvannak, miénk lehet az áhított siker, amivel kiharcolhatjuk 3. és egyben végső összecsapást!

Egy meccs tehát és nincsen legközelebb! Egy mérkőzés még fehérben és ezen áll vagy bukik, hogy koptatjuk e még tovább a kéket! :) Én nagyon remélem, hogy igen és tudom nem vagyok egyedül ezzel! Mindenkire szükség lesz és szeretnénk ha minél több szurkoló ott lenne és segítene bennünket

és bízom benne, hogy együtt egy szép estét varázsolunk a Városi Sportcsarnokba! Várunk mindenkit szeretettel és remélem a hála sem marad el!!! HAJRÁ, Lányok! Győzni kell! :)

Forrás: ztenkk.hu / Horváth Zsófi / Jóna István