Hmmmm! Ezek is mi vagyunk! -Blog - Akkor jöjjön a folytatás!
2011. október 12.
Három a magyar igazság és egy a ráadás, kezdhetném így a következő blog bejegyzést, de hazudnék mert ez még csak a harmadik. Népszerű blogunknak most új hangadója lett Bukovszki Mónika, azaz Kicsi révén!

Akkor jöjjön a folytatás!

 3 könnyebbnek tűnő, de mégis „nyögvenyelős” mérkőzésen vagyunk túl!
Igaz, egy „ismerősömtől” azt hallottam, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni…!
Az ember mégis elgondolkodik, hogy mit és hogyan csinált, hogy minél hamarabb kijavítsa a hibákat (mert sajnos volt belőle elég sok)! Bízom benne, hogy előbb- utóbb visszanyerjük a tavalyi formánkat és a legnagyobb erényünkkel igazi CSAPATOT alkotva újra ütőképesek és megállíthatatlanok leszünk! Eléggé feltettük magunknak a mércét, de úgy gondolom, ha tudjuk folytatni a tavalyi lendületünket, akkor ismét elérhetjük a kitűzött célokat!  Még akkor is, ha nem szép játékkal, hanem izzasztó kemény munkával nyerjük meg a meccseket!   

 Fő a győzelem! 

 
 Azok is és ezek is Mi vagyunk!


 Nagyon gyorsan telnek a napok, már a 4. forduló következik, érkezik hozzánk a Diósgyőr!
Számomra ez mindig különleges mérkőzés, hiszen aki ismer, az tudja, hogy nekem mennyire fontos az Otthonom és a Családom! Sosem fogom elfelejteni, sem letagadni, hogy honnan indultam! Természetesen örülök neki, hogy újra első osztályú csapat van Miskolcon, az emberek a Szurkolók igazán megérdemlik, hogy egy jó kis NB1-es kosárcsapat is legyen a foci és a többi sportág mellett!  Anno még szekszárdi színekben már volt alkalmam párszor ellenfélként pályára lépni és azt kell mondjam, hogy mindegyik mérkőzés érzelem dús volt számomra, azért mégiscsak 15 évet játszottam piros-fehér színekben…!!!

 Bízom a Csapatom lépésről- lépésre való fejlődésében és remélem, hogy a következő lépcsőfokra is fellépünk és a mérkőzés végén 4 győzelemmel és 0 vereséggel fogunk állni!
Egyébként, ha már Miskolcnál tartunk, nagyon boldog vagyok, hogy itt Zegen Lőrincz Nikol, Benkő Zsuzsi (és még sorolhatnám) személyében „földi” Barátokra találtam! Sajnos két évig jól „álcázták” magukat a színpadon (mert, hogy ők remek Színművészek, Színészek) akik, hol japán szobalányként adták a „hülyét” , hol Mágnás Miska mosogatólányaként  törtek fel a csúcsra .., hol pedig Mattia személyében keltek életre …!

 Természetesen a jobb később, mint soha alapon a lényeg, hogy a Való Világban is sikerült találkoznunk szerencsére! Azóta volt pár - jól sikerült- közös „fellépésünk”! - (reméljük ez sokáig fog folytatódni…)
Szeretném itt megragadni az alkalmat, hogy itt is gratuláljak kedves Nikol barátnőmnek a sikeres vizsgához! GRATULÁLOK SZÍNMŰVÉSZNŐ!

Viszont a következő 4 negyedes! ;) „premierünk” szombaton délután 16.45-kor kezdődik, ahová őket és természetesen mindenkit szeretettel várunk, aki egy kicsit is szereti a kosárlabdát! Igazán jó kis esténk lesz! Ugyanis utánunk este 19.00-kor a fiú csapat is pályára lép, szóval igazi kosár csemegét láthatnak a kedves szurkolók, akikre Nekünk és a Srácoknak is nagy szükségünk van! Már többször mondtam, hogy sokkal könnyebb és jobb érzés úgy játszani, ha 6. emberként Ti mellettünk vagytok!!!
Ezért szombaton délután MINDENKI A CSARONOKBA!

HARJÁ ZTE NKK és HAJRÁ ZTE !!!

forrás:ztenkk.hu / Kicsi /Jóna István

Következő mérkőzés
Törekvés SE
Törekvés SE
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. 05. 11. 14:00

Kocsis Sándor Sportközpont

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
ZTE NKK
78
::
:
Törekvés SE
65
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#14 Kovács Georgina
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#30 Péterfi Anna
#0 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#21 Jagodics Lilla
#13 Ács Alexandra
#11 Kocsárdi Réka
#20 Szórád Anna
#15 Óházy Julianna
#58 Jurkó Noémi
#7 Csalló Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg