Vereséggel zártuk a szezont
2023. március 19.

Az alapszakasz záró fordulójában az ELTE Fortis együttesénél vendégeskedtünk. A jó első negyedet követően jött egy hullámvölgy, amiből tíz pont feletti hátrányt szedtünk össze. Hiába hajráztunk jól a második félidőben, nem volt elég erőnk a fordításra. 

ELTE Fortis- ZTE NKK 66-55 (10-14, 23-8, 18-20, 15-13)
Budapest, Jv: Magyari, Novák

ELTE: Bogdán 11/9, Orosz, Kiss 14, Telek 1, Nagyi 8, Csere: Vári 14, Munkácsi 13, Simonics 3/3, Várpalotai, Benke, Levente 2. edző: Földi Alexandra

ZTE NKK: Kovács 16/9, Óházy 2, Ács 2, Horváth Fru. 11, Jurkó 12/3. csere: Balogh 1, Szórád 9, Jagodics 2, Horváth Fa. Edző: Czukor Bence 

Jó ritmusban kezdtük az összecsapást, és az előnyünket a negyed feléig tartani is tudtuk (4-4). Felváltva potyogtak a kosarak, majd a negyed végén Szórád pontjainak köszönhetően megnyertük az első játékrészt (10-14). A második negyed eleje még jól alakult, hiszen hiába egyenlített a házigazda, sikerült újítanunk és Kovács hármasával 14-19-re vezettünk. Itt kell sajnos húznunk a meccsben egy vonalat mert a félidő hátralévő részében azt történt amit a fővárosiak akartak. 19 pontot kaptunk és mindössze hármat szereztünk. Sajnos az időkérések sem segítettek az ELTE kétszámjegyű előnyt szerzett a nagyszünetre (33-22). 

A fordulás után ismét a harcosabb arcát mutatta együttesünk és szoros negyedet sikerült játszanunk. A hazaiak jól gazdálkodtak a megszerzett előnnyel. Hiába kapaszkodtunk, hat pontnál közelebb nem sikerült visszajönni a lányoknak (51-42). A záró játékrészben folytatták a lányok a harcos játékot és a 34. percben Óházy közelijével négy pontra zárkóztunk (51-47). Tovább vitte a csapatot a lendület és két perccel később már egy kosárnyi volt csak a különbség (53-51). Sajnos a hajrában elfáradtunk és ezt pontokkal büntette ellenfelünk, így alakulhatott ki nagyobb különbség (66-55). 

2023. március 19. ZTE NKK 
 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#58 Jurkó Noémi
#10 Horváth Fruzsina
#11 Kocsárdi Réka
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#20 Szórád Anna
#7 Csalló Jázmin
#21 Jagodics Lilla
#0 Kiss Virág
#30 Péterfi Anna
#15 Óházy Julianna
#13 Ács Alexandra
#14 Kovács Georgina
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV