Vereséggel búcsúztunk a hazai pályától
2021. április 16.

A szezon utolsó hazai bajnokiját játszottuk az ELTE BEAC ellen. Sajnos csak fellángolásaink voltak, a mérkőzést végig kézben tartó fővárosiakkal szemben. 

ZTE NKK-ELTE BEAC 63-85 (18-21, 16-22, 20-18, 9-24)
Zalaegerszeg, Jv: Farkas, Kovács, Makrai

ZTE NKK: Dzombeta 6, Kulcsár 17/3, Dömötör 1, Tuchscherer 13, Szabó P. 6. Csere: Horváth Fr. 6, Horváth Fa. 4, Úr 10/6. Vezetőedző: Ambrus Péter.

ELTE BEAC: Czank 8, Koch 9, Mérész 21, Boros 18, Laufer 11/3. Csere: Szabó D., Juhász 14, Dénes 4, Zsámár, Orosz. Vezetőedző: Balogh Judit.

Kipontozódott: Szabó P. (34’), Dzombeta (37’), Tuchscherer (39’). ill: Laufer (40’)

A fővárosiak tiszta magyar kerettel érkeztek és a találkozó elején állva hagyták bennünket (0-7). Lassan ébredtünk, a védekezésünk nem igazan működött. Szabó Petra közelijével szépítettünk, de Ambrus Péternek időt kellett kérnie. A 4. percben az időkérés után egész pályára és a keményebb védekezéssel elkaptuk a ritmust és két pontra zárkóztunk (10-12). A negyed hajrájában próbált ellépni a BEAC, de Dzombeta egy utolsó másodperces kosárral lőtávolban tartotta csapatunkat (18-21).

A második negyed elején lemásolták a kezdést a vendégek és kilenc ponttal elléptek (18-27). A fővárosiak jól kontrollálták a mérkőzést, a lányok pedig nem tudtak kellőképpen felpörögni, így tíz pont fölé kúszott a hátrányunk (20-33). A negyed felénél Úr Boglárka hozott új lendületet, hiszen egymásután hét pontot szerzett. Egy rövid ideig jól járattuk a labdát, de a támadásbefejezéseink nem sikerültek, a BEAC ezt kihasználva kilencpontos előnyt szerzett a nagyszünetre (34-43). 

Jó ritmusban kezdtük a második félidőt és négy pontra feljöttünk (39-43). Nem tartott sokáig a fellángolásunk, mivel könnyű kosarakat engedtünk ellenfelüknek, amivel újra tíz pont fölé kúszott a különbség (43-54). Hullámzott a játékunk, hiszen időkérést követően megfeleztük a hátrányukat (50-56), majd újabb elkerülhető gólokat kapva hagytuk eltávolodni a BEAC-ot (54-61). 

Nagy akarással játszottuk a záró negyed elején is, de sok hiba csúszott a gépezetbe és nem akart csökkeni a különbség, sőt a negyed felénél újra átlépte a tíz pontot (56-67). Előbb Szabó, majd Dzombeta is kipontozódott, így rutinos játékosaink nélkül fejeztük be a találkozót. A fiataljaink becsülettel küzdöttek, de a fővárosiak már nem engedték túl közel minket és végül végig vezetve nyerték meg a mérkőzést. 

2021. április 16. ZTE NKK

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#58 Jurkó Noémi
#20 Szórád Anna
#13 Ács Alexandra
#15 Óházy Julianna
#10 Horváth Fruzsina
#21 Jagodics Lilla
#11 Kocsárdi Réka
#14 Kovács Georgina
#0 Kiss Virág
#7 Csalló Jázmin
#30 Péterfi Anna
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV