Válogatott irányítóval erősítettünk
2020. szeptember 10.
Bosnyák válogatott irányítót igazoltunk, a 26 éves Miljana Dzombeta negatív koronavírus tesztekkel a zsebében már a csapattársaival edz. 

A szűkös anyagi keretével megpróbál jól gazdálkodni a női NB I-es rajtra készülő csapatunk.  A felkészülés hajrájában, már nagyon nehéz minőségi magyar játékost igazolni. A vezetők korábban jelezték, hogy három külföldivel szeretnék megerősíteni a keretet. 

Az első légiósunk, a 26 éves Miljana Dzombeta még a hazai szigorítások előtt megérkezett Zalaegerszegre. A kötelező koronavírus teszteket elvégezték a játékoson, ami mindkétszer negatív eredményt hozott. A 169 cm magas, rutinos irányító 2009-ben, hazájában kezdte profi pályafutását. Játszott a szerb első ligás ZKK Vrbas Medela, a román első osztályú CS Phoenix Galati és a Goldis ICIM Arad csapatában. Az elmúlt szezonban a spanyol második ligás Sant Adria együttesét erősítette. A márciusi szezonzárásig 21 mérkőzésen átlagban 10,1 pontot és 1,6 gólpasszt átlagolt. Pályafutása során hazája felnőtt válogatottjában is szerepelt. 

Ambrus Péter a játékosról elmondta, hogy képzett irányító, aki nagyon gyors és jól ismeri fel az adódó lehetőségeket támadásban. Jól passzol és remekül bontja az ellenfél védelmét. A vezetőedző kiemelte, hogy az eddigi edzésen kiderült, hogy igazi csapatjátékos, hiszen nagy intenzitással veti bele magát a munkába és mellette a fiataloknak is próbál segíteni. 

 

 

Csapatunk még kettő külföldi szerződtetését tervezi, akiket a magas posztokra keresünk. A centerposztra kiszemelt, ugyancsak bosnyák kosaras akár napokon belül is megérkezhet. 

2020. szeptember 9. ZTE NKK
 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. április 25. 18:40

Rájátszás 9-16. hely

Budapest, Grosics Gyula Általános Iskola

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#21 Jagodics Lilla
#10 Horváth Fruzsina
#0 Kiss Virág
#7 Csalló Jázmin
#14 Kovács Georgina
#30 Péterfi Anna
#11 Kocsárdi Réka
#58 Jurkó Noémi
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#15 Óházy Julianna
#13 Ács Alexandra
#20 Szórád Anna
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg