U11: Elszántság és akarat, plusz meglepetés
2021. február 21.

Már a kiírás pillanatában éreztük, hogy két nehéz mérkőzés fog ránk várni Tapolcán. Hersics Adrienn edző beszámolója. 

A korai indulás ellenére a gyerekek, jó kedvvel és lelkesedéssel szálltak fel a buszra!

Első mérkőzésünk a tapolcaiak ellen, nem úgy sikerült, mint ahogy azt szerettük volna. Tudtuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de sajnos még megnehezíteni sem sikerült ellenfelünk dolgát. A többnyire fiúkból álló csapat, sorba vitte el a labdáinkat és futottak le bennünket. Az utolsó negyedre, pedig teljesen elfogytunk. A lányok egy percig nem adták fel, próbálkoztunk voltak szép pillanataink, de ez most kevés volt.

TAPOLCAI GEPÁRDOK – ZKTE 52-23 (13-3, 12-8, 8-6, 19-6)

ZKTE: Halász-Lukács Réka 1, Bors Anna 4, Kelemen Júlia 3, Horváth Zselyke 4, Nagy Borbála 3, Banitz Boróka 6, Kámán Boglárka, Torma Panna 2, Márfi Mirtil, Nagy Emma, Bodnár Eliza.

Második meccsünk előtt volt egy kis pihenőnk ahol átbeszéltük a hibáinkat, feladatainkat a következő mérkőzésre. Így a Hévíz ellen az első félidőben már összeszedett, és bátor játékunknak köszönhetően szoros félidei eredmény születhetett (24-28). A büntető dobásoknál pedig az edzők külön kérését teljesítve (11/6 bedobott büntető), bizakodóan vártuk a folytatást. Sajnos a második félidőben már nem sikerült azt a játékot mutatnunk, mint előzőleg.

ZKTE - HÉVÍZ SK I. 31-55 (7-13,17-15,4-15,3-12)

ZKTE: Halász-Lukács Réka 10, Bors Anna 7, Kelemen Júlia 3, Horváth Zselyke 3, Nagy Borbála 2, Banitz Boróka 2, Kámán Boglárka 1, Torma Panna 1, Márfi Mirtil 1, Nagy Emma 1, Bodnár Eliza. 

Hersics Adrienn: -Összességében az akarattal, és az elszántsággal nem volt problémánk. Viszont itt jönnek ki azok a hiányosságok, hogy három hónapja negyed pályán tudunk csak edzeni. Ami nehezíti a felkészülésünket. Azon vagyunk, hogy a hibáinkat kijavítsuk, a szép dolgokból pedig erőt merítsünk legközelebbre! Az ígért jutalom pedig nem maradt el, a sikeres büntetőkért…

Az ígért jutalom…

Az U11-es bajnoki fordulón tett ígéretünket a gyerekeknek gyors szervezés előzte meg. Mivel a szombati forduló után már hétfőn volt a következő edzésünk, ezért az idő rövidsége miatt hamar ki kellett találnunk valamit. Olyan meglepetést szerettünk volna a gyerekeknek, amire biztos, hogy nem gondolnának.  Így jött az ötlet, hogy a tavalyi szezon kiemelkedő teljesítményét jutó játékosát (aki egyben sokszoros magyar válogatott is) Horti Dórát hívjuk el meglepetésnek. Tudtuk, hogy sokak kedvence volt, amikor még lehetett mérkőzésekre járni…

Azt viszont, lehet, hogy kevesebben tudták Róla, hogy férje személyében is egy remek kosárlabdázóról beszélhetünk. Aki jelenleg is a ZTEKK Felnőtt Férfi kosárlabda csapatát erősíti. Gondoltuk, mi lenne, ha mind a ketten el tudnának jönni hozzánk?

És eljöttek, és ott voltak velünk!

Mikor beléptek a teremben, egy pillanatra érezni lehetett, hogy meghűlt a levegő, abba maradtak a labdapattogások (ami ritka eset). Onnantól fogva jött minden magától. Leültünk a középkörbe, beszélgettünk kicsit közösen, kérdezgettek a gyerekek, és Dodi még a legutóbbi bronz érmét is elhozta megmutatni nekik. Majd következett a lányok számára a legizgalmasabb rész, a közös edzés. Egy rövid bemelegítés után, kezdődtek a versenyek 4 csapattal 4 palánknál. Mi edzők is beálltunk a gyerekekhez, így folyamatos forgással mindenki volt mindenkivel. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó volt látni, a gyerekek arcán azt az őszinte önfeledt örömöt, és Dodiékon azt a szeretetet, ahogyan fogadták őket. Játékosan, minden kérésüket teljesítve. Igazi sport Emberek! Az idő ilyenkor repül, hamar eljött a búcsú. De, biztos vagyok benne, hogy mindig nagy mosollyal fogunk visszaemlékezni a látogatásukra!

 

Köszönjük szépen, Dórinak és Zsoltinak, hogy a vendégeink voltak!

2021. február 21. ZKTE 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#21 Jagodics Lilla
#15 Óházy Julianna
#20 Szórád Anna
#13 Ács Alexandra
#14 Kovács Georgina
#10 Horváth Fruzsina
#0 Kiss Virág
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#58 Jurkó Noémi
#30 Péterfi Anna
#7 Csalló Jázmin
#11 Kocsárdi Réka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg