tippmix
Szlovéniában vendégszerepelt U15-ös csapatunk
2019. június 16.

Egyesületünk egyik célja régi és új nemzetközi kapcsolatok ápolása, kialakítása, így ennek megfelelően az utóbbi időben több nemzetközi utánpótlás tornának is otthont adtunk. Ezúttal már azonban közel egy dekádnyi szünet után mi indultunk útra. Június 7-én, pénteken a szomszédos Szlovéniába vezetett utunk, egészen pontosan a festői környezetben fekvő Slovenske Konjice nevű városkába. Az odautat egy többórás maribori városnézéssel szinesítette csapatunk a Dráva partján, majd pénteken késő délután kezdetüket vették a mérkőzések a négycsapatos tornán.

A hazai és egyben rendező ZKK Slovenske Konjice mellett még egy szlovén együttes, a ZKK Triglav Kranj, illetve egy kínai csapat, a Beijing Sports University alkották velünk kiegészülve a mezőnyt. A két szlovén csapat hazája krémjét képviseli, mindkét együttes rendre ott van a nemzeti bajnokságukban az érmes helyezések elosztásánál, míg a nagyon távoli Kínából érkező csapat egy többéves terv részeként tölt el minden szezonban hónapokat más országokban (pl.: Szlovénia, Litvánia, Olaszország) tanulás, fejlődés céljából és jelenleg még az út elején járnak.

A helyi sportcsarnok egy minden igényt kielégítő kis ékszerdoboz, 1992 májusában a szlovén férfi válogatott itt játszotta történelme első felkészülési mérkőzését Horvátország ellenében, olyan nagy nevek léptek akkor a parkettre, mint Alibegovic, Durisic, Hauptman, illetve a másik oldalon Komazec, Kukoc, Perasovic, Drazen Petrovic vagy Zan Tabak. Ezután sem volt hiány sztárparádéban, ugyanis rendszeresen rendeztek itt felkészülési tornákat neves klubcsapatok (pl.: Olimpija Ljubljana, Olympiakosz, Maccabi Tel-Aviv) részvételével. Mostanában már inkább az utánpótlás csapatoké a parkett, de a csarnok falán számos mez, dedikált fénykép, trófea jelzi a talán még nem is annyira távoli múlt felejthetetlen pillanatait.


ZKTE – ZKK Triglav Kranj (szlovén) 49-48 (3-12, 8-16, 14-3, 8-12, 6-5) h.u.

ZKTE: Gombkötő Lili (2), Németh Kincső (1), Szabó Kinga (6), Horváth Fruzsina (2), Markó Vivien (4) Cserék: Török Kata (3), Kocsárdi Emese (-), Ács Alexandra (12), Horváth Fanni (16), Óházy Julianna (2), Peterdi Fruzsina (1).

Az első mérkőzésen rendesen a buszon maradt csapatunk, 14 percig nem sikerült mezőnykosarat szerezni, igaz a védekezésünkkel nem volt különösebb gond, de már így is 14-3-ra vezetett ellenfelünk. A félidőből hátralévő 5-6 percben igyekeztünk felvenni ellenfelünk nagyon agresszív stílusát, de hátrányunk csak tovább növekedett a nagyszünetig (11-28). A második félidőre egészpályás letámadásra váltottunk, ami meghozta a kellő hőfokot és megzavarta ellenfelünket is, a harmadik negyedben 9 és fél percen keresztül nem engedélyeztünk pontot a szlovéneknek, a negyed végi három sikeres büntetőjükkel 25-31 volt az állás. Nagy munkával a 39. percre végre sikerült egyenlítenünk (43-43) és már a győzelemért is támadhattunk, de a végén kimaradt két büntetőnk is, így következhetett 3 perc ráadás (a mérkőzések futó órával zajlottak). Izgalmas csatában, váltott vezetést követően az utolsó szó a miénk volt, Ács Alexandra egy betörés után a dudaszó pillanatában talált a gyűrűbe.

ZKK Slovenske Konjice (szlovén) – ZKTE 44-39 (10-11, 14-7, 12-5, 8-18)

ZKTE: Gombkötő Lili (3), Szabó Kinga (2), Ács Alexandra (12), Horváth Fanni (9), Horváth Fruzsina (9) Cserék: Török Kata (-), Kocsárdi Emese (-), Óházy Julianna (-), Németh Kincső (2), Markó Vivien (2), Peterdi Fruzsina (-).

A második mérkőzésünkre rögtön az első után került sor a hazai csapat ellenében. Jó kezdésünk után a frissebb vendéglátók fokozatosan átvették a kezdeményezést és fáradó csapatunk a harmadik játékrész végére 13 pontos hátrányba került, egy sajnálatos kézsérülés miatt rotációnk is csökkent. A lányok nem adták fel a küzdelmet, a záró periódusban nagyot küzdöttek és a végére nyitottá tették a találkozót, de a második meccsen már nem volt erő és elegendő játékidő a fordításra.

ZKTE – Beijing Sports University (kínai) 60-39 (17-12, 10-12, 15-9, 18-6)

ZKTE: Németh Kincső (-), Horváth Fruzsina (7), Ács Alexandra (9), Horváth Fanni (18), Markó Vivien (8) Cserék: Török Kata (5), Gombkötő Lili (11), Szabó Kinga (-), Óházy Julianna (-), Peterdi Fruzsina (2).

Nagyon ritkán adatik meg egy magyar utánpótlás klubcsapat életében, hogy kínai ellenféllel találkozzon, így ez a mérkőzés egy igazi kuriózumnak számított csapatunk számára. Ellenfelünk jelenleg egy ötfős szlovén edzői stáb szakmai irányításával készül, így az agresszív védekezés és céltudatos egy-egyezés tőlük sem maradhatott el, ezt igyekeztek vegyíteni saját harcmodorukkal. Ázsiai ellenfelünk szívósan küzdött és a 35. percig kifejezetten jól tartotta magát (42-37), de ekkor egy 18-0-s rohanással eldöntöttük a találkozót.

Rózsás Gábor: -Nagyon örülünk, hogy külföldön tudtunk szerepelni egy kétnapos tornán, a lányok nagyon élvezték az egészet, remek tapasztalatszerzésnek bizonyult a dolog. Elsődleges célunk volt, hogy mindenki sokat szerepeljen és megízlelhessen két másféle kosárlabda kultúrát, ráadásul ezt tökéletesen meg is tudtuk valósítani, ugyanis minden játékosunk 20 perc körül átlagolt a három összecsapáson. A körülmények kiválóak voltak, három színvonalas, kőkemény, de a végletekig sportszerű mérkőzést tudtunk játszani, gratulálunk a szervezőknek és ezúton is köszönünk nekik mindent, egyúttal bízunk benne, hogy a klubok közötti kapcsolat folytatódni fog.

2019. június 16. ZTE NKK

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
ZTE NKK
83
::
:
Uni Győr
79
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
Nagy Dóra
Dömötör Dorina
Csutorás Fanni
Preisinger Boglárka
Horváth Fruzsina
Kovács Georgina
Janis Ndiba
Kuttor Enikő
Horváth Fanni
Jurkó Noémi
Török Kata
Horti Dóra
Ács Alexandra
Galéria
Hirdetés
Közösség
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Szabadics