Szemléletváltást szeretnénk az utánpótlásban
2020. október 29.

Csütörtökön délelőtt a Zalakerámia Sport és Rendezvénycsarnok kis edzőtermében Bencze Tamás, a ZKTE szakágvezteője  tartott bemutató edzést, egyéni képzéssel a ZKTE gyermek, serdülő, kadet és junior edzőknek. 

- Úgy kezdtem el a munkát, hogy szeretnék egy-két új dolgot behozni a felkészítésbe. Ennek az újhullámnak az első része, hogy meghívott edzőkkel, vagy jómagam bemutató edzéseket tartunk- mondta Bencze Tamás.  

A klub sportszakmai menedzsere szeretne új szemléletet vinni az edzésekbe, ami bizonyos értelemben új és más is. 

- Más oldalról közelítem meg a képzéseket, a hibajavítást az edzések felépítését. Gyakorlati feladatsorokkal azt szemléltettem, hogy mennyire fontos az edzések felépítése és a fokozatosság. Kiemelkedően fontos az edzéseken való kommunikáció, a kapcsolattartás a gyerekekkel. 

A kilenc fiatal játékos különböző labdavezetési technikákat mutatott be Bencze Tamás irányításával az edzésen. 

- Az alaphelyzet megváltoztatására törekszem, ami annyit jelent, hogy egy csapatban ne csak 2-3 nagyon jó képességű játékos legyen, a többiek pedig még passzolni se tudjanak. A cél éppen az ellenkezője, hogy a kiemelkedő tudásúak mellett a többiek is tudjanak jól passzolni, labdát vezetni és dobni is. Észre lehet venni egyfajta lemorzsolódást, például, hogy 13-14 évesek inkább választják a tanulást a kosárlabda helyett, mint hogy a tanulás mellett a kosárlabdát is megtartanák. 

Valóban az elmúlt években megfigyelhető volt, hogy néhányan félrerakták, vagy abbahagyták a kosárlabdát, előtérbe helyezve az iskolát, ami nem baj, de a kettőt egymással párhuzamosan is lehet vinni. 

- A legfontosabb, hogy elérjük a gyerekeknél, hogy élvezzék a játékot. Ez akkor érhető el, ha a gyermek tud labdát vezetni, tud passzolni és adott esetben tud kosárra is dobni. A játék megszerettetése a célunk, hiszen a játék élvezete tartja meg a sportág mellett a gyerekeket.  Ha mellőzettnek érzik magukat, tehetségtelennek, ráadásul a szülőtől is ezt kapják, akkor elpártolnak a játéktól. Ez azt is jelentheti, hogy a később érőket elveszítjük, köztük egy-egy tehetséget is. Ha ezt a szemléletet be tudjuk vinni az edzésekbe, akkor elérhetjük azt, hogy alap szinten mindenki tud mindent. Természetesen a tehetségesebbek előbbre járhatnak, de így a többieket is meg tudjuk, tartani, akar 18 éves kráig is. Így van kifutási idő és eldőlhet, hogy a gyermeknek lesz jövője ebben a sportágban, vagy itt megáll.

Bencze Tamás elmondta, hogy az előkészítő és kenguru korosztály edzőinek külön tart majd bemutató edzést, hiszen nem is lenne célszerű egybefűzni a magasabb korosztályok képzésével. 

2020. október 29. ZKTE

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#13 Ács Alexandra
#20 Szórád Anna
#15 Óházy Julianna
#0 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#11 Kocsárdi Réka
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#21 Jagodics Lilla
#30 Péterfi Anna
#7 Csalló Jázmin
#58 Jurkó Noémi
#14 Kovács Georgina
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV