Sorsdöntő összecsapás következik
2022. május 07.

A 27. fordulóban közvetlen riválisunk a PINKK PVSK U23-as együttese ellen játszunk ma 19 órától. 

Az elmúlt három forduló nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, hiszen mindhárom találkozót (MAFC, Csata, MTK) elvesztettük. A sorban újabb nehéz ellenfél következik a PINKK, akik ellen szintén kikaptunk még január elején. Egyrészt a visszavágás vágya is hajtja a lányokat, másfelől jó lenne megmutatni, hogy erős csapatok ellen is jól tudunk játszani. Annyi bizonyos, hogy a PINKK, hazai pályán, a visszajátszóival, erős ellenfélnek számít. 

Ami a sikerhez kell, az koncentráció a mérkőzés végéig. Nem engedhetünk meg hosszú hullámvölgyeket, ami alatt ellenfeleink elhúztak és megalapozták sikerüket. Gyors és pontos csapatjáték és harcos, kemény védekezés. 

Négy összecsapás (PINKK, DEAC, Baja, Sopron) van hátra az idényből és célunk nem lehet más, mint a dobóra odaérni a végén. A PINKK PVSK U23 elleni összecsapás előtt vezetőedzőnket, Czukor Bencét kérdeztük. 

 

 

Hajrá csajok!

2022. május 7. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#30 Péterfi Anna
#58 Jurkó Noémi
#11 Kocsárdi Réka
#7 Csalló Jázmin
#14 Kovács Georgina
#0 Kiss Virág
#21 Jagodics Lilla
#13 Ács Alexandra
#10 Horváth Fruzsina
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#15 Óházy Julianna
#20 Szórád Anna
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV