tippmix

Nem adjuk fel, harcolunk tovább
2021. március 26.

Szombaton délután az ELTE-BEAC vendégeként kezdjük a 9-12. helyért zajló rájátszást. Csapatunk a legutóbbi TFSE elleni bajnoki után két hetet készülhetett. A playout sorozat előtt Ambrus Péter vezetőedzőnket kérdeztük. 

Véget ért az alapszakasz, hogy látod a csapat fejlődését, mennyire sikerült előrelépni az indulás óta?
- Ez egy nagyon hosszú időszak volt. Mindenképpen előrelépett a csapat és az utóbbi mérkőzéseken már rendre ott tudtunk lenni a végén is és csak apró nüanszokon múlott az, hogy nem tudtuk megszerezni a győzelmet. Ezen mindenképpen szeretnénk változtatni a következő sorozatban. Úgyhogy azon vagyunk, hogy végre sikerüljön az a bizonyos első győzelem, hiszen nagyban átlendítené a csapatot a nehéz pillanatokon.

Ismerve az ellenfeleket, tudva, hogy milyen erőt képviselnek. Mit vársz az alsóházi rájátszástól?
- Azt gondolom, hogy nekünk van talán a legnagyobb motivációs erőnk ebben a periódusban, hiszen itt az előttünk lévő csapatok, akár Cegléd, akár a BEAC, annyi győzelemmel bírnak, hogy őket nem fogjuk tudni beérni. Viszont a PINKK az, akivel nekünk partiban kell lennünk. Nekik három győzelmük van, ebből kettőt ellenünk szereztek. Mindenképpen arra kell koncentrálni, hogy őket utolérjük. Nagyon egyszerű a matek. Hármat kell hozni, ebből kettőt a PINKK ellen. És akkor papírforma szerint mi vagyunk jobbak, hiszen a playout mérkőzés oda-vissza fog számítani, nem az alapszakasz eredmények. 

 Szombaton a BEAC-hoz mentek. Mit vársz ettől a találkozótól?
- Nem olyan régen Budapest találkoztunk velük és egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, ahol az utolsó negyedben még vezettünk 8 ponttal. Mindenképpen erre kell alapoznunk. Meg kell ragadnunk azt az esélyt, ha eljutunk idáig, hogy ha vezetünk, akkor megtartsuk az előnyünk. Meg kell tanulnunk győzni ez a legfontosabb feladatunk. Mindig az első a legnehezebb. Én bízom a lányokban, hogy ez sikerülhet.

A mérkőzés 16 órakor kezdődik. 

fotó: hunbasket.hu

Hajrá Csajok!

2021. március 26. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
ZTE NKK
ZTE NKK
::
vs
ELTE-BEAC
ELTE-BEAC

2021. április 16. 18:00

Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok

Előző mérkőzés
ZTE NKK
74
::
:
VBW Cegléd
78
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#8 Dömötör Dorina
#14 Horváth Fanni
#4 Miljana Dzombeta
#10 Mányoky Judit
#3 Szabó Petra
#13 Chroméj Hajnalka
#5 Németh Kincső
#9 Úr Boglárka
#11 Horváth Fruzsina
#15 Deanna Tuchscherer
#16 Kulcsár Bianka
#12 Szabó Kinga
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV