Nehéz mérkőzés vár ránk a SMAFC ellen
2022. február 13.

A 15. fordulóban a Sportdarázs SMAFC vendégei leszünk ma 17 órától. Ellenfelünk a döntőig menetelt a Hepp Kupában, majd hétközi mérkőzésen veszített a Csata otthonában. 
Számunkra a hosszú debreceni túra, sajnos vereséggel ért véget. Akkor nagyon rövid cserepaddal játszottunk végig kiélezett mérkőzést a DEAC ellen. A jó hír, hogy Szórád Anna és Molnár Hanna visszatért és a keretünket erősíti. Gorjanácz Ágira viszont továbbra sem számíthat Czukor Bence, akinek izgalmas lesz a találkozó, hiszen éppen Sopronból tett át a székhelyét Zalaegerszegre. 

Izgalmas és küzdelmes mérkőzés vár ránk Sopronban. Ellenfelünk keretét fiatal tehetséges játékosok alkotják, aki a Sportakadémián pallérozódnak Altobelli Giustino kezei alatt. A fejlődés látszik, hiszen a Hepp Kupában ezüstérmet szereztek és a bajnokságban is jól állnak, a tavalyi évhez képest. Az elmúlt évben Altobelli mellett dolgozva sokat tanultam, amit itt Zalaegerszegen is hasznosíthatok. Pikáns mérkőzésre számítok, ahol az a csapat fog nyerni, amelyik leküzdve a fáradtságot, jobban fog koncentrálni. Azon leszünk, hogy ezek mi legyünk. 

A mérkőzés esélyeiről Kovács Georginát is megkérdeztük:

 

 

Az összecsapás 17 órakor kezdődik a Novomatic Arénában. 

2022. február 13. ZTE NKK 
 

Következő mérkőzés
::
vs

Amatőr NB I

2024/2025

10. hely

Szép volt csajok!

Előző mérkőzés
ZTE NKK
77
::
:
SZPA HSE
73
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#58 Jurkó Noémi
#5 Török Kata
#1 Gombkötő Lili
#15 Óházy Julianna
#17 Kiss Virág
#55 Kovács Cintia
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#13 Horváth Fanni
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#22 Bartáky Panka
#58 Jurkó Noémi
#5 Török Kata
Közösség
Galéria
Támogatók
ZÁÉV
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Spalding