Mindent beleadtak a lányok
2023. március 22.

A Serdülő Bajnokság a Főtábla I. fordulójával folytatódott. A kétnapos torna helyszíne Nyíregyháza volt. Gellérné Gulyás Ildikó edző beszámolója. 

A Főtábla első fordulójában, a legjobb 16 között két akadémiai csapattal – Győr, és DVTK – és a Nyíregyházi Kosársulival kerültünk egy csoportba. Helyzetünket nehezítette, hogy most is voltak hiányzóink, akikre betegség miatt nem számíthattunk, illetve a meglehetősen távoli helyszín, hiszen az ország másik végére, Nyíregyházára kellett elutaznunk. Az erőviszonyokat ismerve, a két akadémiai csapat ellen az elsődleges cél nem a győzelem volt, hanem a tisztes helytállás, a maximális hozzáállás, és küzdőképesség. Az akarati tényezőkkel nem is volt probléma, viszont játékunkat gyakran jellemezte kapkodás, illetve az erősebb ellenfelek miatt élesebben ütköztek ki a hiányosságaink. Teljesítményünk hullámzó volt, néhány percig erős koncentrációval, és fizikai teljesítménnyel egálban tudtuk tartani az eredményt, de utána mindig rövid időn belül, több ponttal, gyorsan húztak el ellenfeleink. A Győr elleni számszerű eredmény is reálisan tükrözte a két csapat közti pillanatnyi különbséget, viszont a DVTK elleni 59 pontos vereség kicsit soknak tűnik. Ehhez valószínűleg már a fáradtság is hozzájárult – hajnali kelés, hat óra utazás, rendszertelen étkezés, és egymás után játszott második mérkőzés.

UNI Győr NKA – ZKTE 75 : 52 (12:13, 29:13, 16:9, 18:17)
ZKTE: Németh Léna 15, Pintér Viola 8, Molnár-Oravecz Ada 8, Szőke Dorka 8, Németh Rebeka 7, Baksa Jázmin 4, Banitz boróka 2, Kutak Abigél, Szabó Anna, Szabó Fanni, Bors Anna Zoé,

DVTK Akadémia/A – ZKTE 110 : 51 (29:11, 25:15, 27:14, 29:11)
ZKTE: Pintér Viola 29, Szőke Dorka 7, Németh Léna 7, Szabó Anna 6, Baksa Jázmin 2, Németh Rebeka, Banitz Boróka, Kutak Abigél, Molnár-Oravecz Ada, Szabó Fanni, Bors Anna Zoé

A szombati nap után vasárnap reggel tíz órakor léptünk pályára a hazai csapat ellen. Ők már más kategória, nem lebecsülendő ellenfél, - főleg hazai pályán - de itt már egyértelműen a győzelem volt a cél. Agresszív letámadással kezdtük a mérkőzést, egyrészt azért, hogy a reggeli meccsen saját magunkat felrázzuk, másrészt, hogy nyomást gyakoroljunk ellenfelünkre, és ha sikerül meglepni őket, akkor a szerzett labdákból könnyű kosarakat szerezve biztosítsuk előnyünket. A mérkőzés nagyjából az elképzeléseinknek megfelelően alakult. Jó védekezés, és időnként szép támadások jellemezték játékunkat. Néhány jó egyéni teljesítménnyel, és a többiek által hozzátett pluszokkal szép lassan „bedaráltuk” ellenfelünket, és a végére kialakult 32 pontos győzelem reális, és teljesen megérdemelt volt.

ZKTE – Nyíregyházi Kosársuli/A 78 : 46 (23:14, 13:10, 23:12, 19:10)
ZKTE: Pintér Viola 19, Németh Léna 18, Szőke Dorka 12, Németh Rebeka 12, Molnár-Oravetz Ada 6, Baksa Jázmin 4, Banitz Boróka 3, Szabó Fanni 2, Bors AnnaZoé 2, Szabó Anna, Kutak Abigél

Gellérné Gulyás Ildikó: Elégedett vagyok a lányok teljesítményével ezen a nehéz hétvégén. A hozzáállással nem volt probléma, a vereségek ellenére nem kellett szégyenkeznünk, az elvárható győzelmet pedig magabiztosan hoztuk.

2023. március 22: ZTE NKK
 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#13 Ács Alexandra
#10 Horváth Fruzsina
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#7 Csalló Jázmin
#21 Jagodics Lilla
#58 Jurkó Noémi
#15 Óházy Julianna
#30 Péterfi Anna
#14 Kovács Georgina
#20 Szórád Anna
#0 Kiss Virág
#11 Kocsárdi Réka
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV