Megtörni a rossz sorozatot, nyerni a DEAC ellen
2022. május 13.

A 28. fordulóban, szombaton 18 órától a DEAC együttesét fogadjuk. 

Ellenfelünk a 9. helyet foglalja el a tabellán és idegenben nem igazán megy nekik a játék. 

Sajnos mi sem büszkélkedhetünk jó sorozattal, hiszen négy mérkőzés óta nem nyertünk mérkőzést, amin mindenképpen szeretnénk javítani. Az elmúlt hetekben azon dolgoztunk, hogy a visszatérő hibáinkon javítsunk.

-Hetek óta látjuk, hogy mik azok a hibák, amin javítanunk kellene. Végre a lányok is felismerték, hogy ezek olyan dolgok, amit képesek lehetnek kijavítani. Látszik már valamiféle előrelépés, hiszen a lepattanó párharc kiegyenlített volt a PINKK ellen és az eladott labdánk is jóval kevesebb lett. Természetesen arra törekszünk, hogy ez minél magasabb intenzitással és minél hosszabban kitolható legyen a mérkőzés során. Ezen kívül a szerencse sincsen mellettünk, hiszen megint vannak betegeink, nem tudunk teljes kerettel készülni. Utánpótlás korú játékosaink az elmúlt hétvégén országos döntőn voltak és még ők sem álltak teljes értékűen munkába. Vannak tehát külső hátráltató tényezők, amiken próbálunk felülkerekedni. Azon dolgozunk, hogy újra győzni tudjunk- mondta el gondolatait a mérkőzés előtt Czukor Bence. 

A PINKK ellen Szórád Anna jó teljesítménnyel rukkolt elő, így fiatal játékosunkat kértük a DEAC meccs felvezetésére. 

 

Szombaton 18 órától mindenkit várunk, hogy közösen szurkoljunk a lányoknak! 

2022. május 13. ZTE NKK

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#21 Jagodics Lilla
#15 Óházy Julianna
#11 Kocsárdi Réka
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#7 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#30 Péterfi Anna
#14 Kovács Georgina
#20 Szórád Anna
#0 Kiss Virág
#58 Jurkó Noémi
#13 Ács Alexandra
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV