Magabiztos győzelem Győrben
2022. április 05.

A 22. fordulóban az UNI Győr SZESE együttesével játszottunk. A hazaiaknál nem volt NB I-es visszajátszó, így már a találkozó elejétől nagy fölényben játszottunk és megérdemelten nyertünk. 

UNI Győr SZESE- ZTE NKK 39-91 (9-22, 11-27, 4-26, 15-16)
Győr, Egyetemi Csarnok, JV: Tóth, Rokob

UNI Győr: Horváth, Perl 6, Bánszegi 6, Rozmán, Baffy 4. Csere: Gyuricza 4, Király 8, Szűts 2, Reider, Chroméj 7, Nagy 2. edző: Balla Dóra 

ZTE NKK: Kovács 21/15, Frindt 8, Horváth Fru. 11, Horváth Fa. 7, Pap 18. Csere: Ács 9, Óházy 6, Szórád 5, Soós, Molnár 6. edző: Czukor Bence 

Remekül kaptuk el a rajtot az első negyed elején, hiszen az 5. percben 13-0-ra vezettünk. Nehezen szerezte meg első kosarát a házigazda. Nem vettünk vissza a lendületből és fokozatosan növeltük előnyünket. A negyed hajrájában Ács Alexandra is két kosárral beköszönt (9-22). Sajnos a negyed közepénél Soós Dorinának kiment a bokája és így korán kiesett a játékból, nem is tudott visszatérni.

A második negyed elején Frindt és Óházy találataival távolodtunk (9-26). Csapatkapitányunk a 12. percben szerezte első pontjait, de aztán gyorsan rákapcsolt és szorgosan gyűjtögette a kosarakat. Irányítottuk a találkozót, de azért oda kellett figyelni, mert a győri fiatalok néha megvillantak. A 15. percben Kovács az első tripláját szerezte, majd a negyedben még kettő távoli követte. A félidőben magabiztosan vezettünk (20-49). 

A nagyszünet után Horváth Fruzsi rázta meg magát és szerzett két gyors kosarat, majd ikertesója Fanni sem akart lemaradni és ő is bedobott egy közelit (22-55). Nem volt megállás, a koncentráció igaz lankadt, de ezt nem tudták kihasználni a hazaiak. A 27. percben Molnár Hanna is megszerezte első pontjait (24-64). A negyed hajrájában csak fiataljaink szereztek kosarat és mindössze négy pontot engedtünk ellenfelünknek (24-75). 

A záró negyedet fiataljainkkal kezdtük és tovább növeltük az előnyünk. Szórád-Ács Kovács volt a pontszerzők sorrendje a 33. percben (28-82). A negyed felétől könnyű kosarakat engedtünk a győrieknek és így a legszorosabb negyedet futották a mérkőzésen. 

Végig vezetve, megérdemelten nyertük meg a találkozót a nagyon kevés ellenállást tanúsító Győr ellen. 

2022. április 5. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#30 Péterfi Anna
#11 Kocsárdi Réka
#21 Jagodics Lilla
#14 Kovács Georgina
#7 Csalló Jázmin
#0 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#58 Jurkó Noémi
#20 Szórád Anna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#15 Óházy Julianna
#13 Ács Alexandra
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg