Köszönjük Gáspi!
2019. június 20.

A 2018/2019-es bajnoki szezon bronzérmese a ZTE NKK. Ezt több mint egy hónap távlatában is nagyon jó kimondani és hallani. Így van ezzel Gáspár Dávid is, aki három éve vette át a csapatunk irányítását és eben az évadban sikerült megkoronázni az éremszerzéssel az elvégzett munkát. Dávid már a bajnok Sopron Basket vezetőedzője, de egy szezonösszegzésre természetesen örömmel vállalkozott. 

- Valóban örömteli, hogy sikerült a klubnak a második érmét megszerezni. Büszkeség ez a játékosoknak és a szakmai stábnak és természetesen az egész városnak is!

A szezon elején, amikor meghatároztátok a célokat, gondolat volt a négy közé kerülés, akár az éremszerzés? 

- Gondolati szinten felmerült, de a realitás mást sugallt, hiszen a keretünk, habár nem volt gyenge, de a többiekét nézve, erős középcsapatnak számított. Örülök, hogy a bajnokság előrehaladtával a céljaink is változtak és az év végén már arról beszéltünk, hogy szerezzük meg az érmet. 

Látva a végeredményt, a csapatok teljesítményét, egy erős bajnokságon vagyunk túl…

- Azt gondolom, hogy igen és ezt nem mi Magyarországon dolgozó szakemberek állapítjuk meg, hanem a külföldi ügynökök, edzők és csapatok vezetői vélekednek így rólunk. Az egész női kosárlabda társadalom nevében mondhatom, hogy örülünk neki és ez annak az eredménye, hogy minden csapat törekszik az eredményes munkára. Mi minden egyes meccsünkön megszenvedtünk. Lásd a BEAC erősödését, a Vasas harcosságát és a Csata elleni tanulságos meccseket is említhetném. Ebből is látszik erős, versenyképes bajnokság a miénk.

Visszatérve a szezonhoz, ahogy a játékoskeret változott, úgy változtak meg a célok is…

- Alapvetően igen. Taneisha Harrison váltása után fogalmazódott meg bennünk, hogy egy világklasszis igazolással- Evina Maltsi érkezett- szintet léphetünk a játék minőségében, ami az eredményességet is hozza magával. Ahogy Evina egyre jobban megismerte a játékunkat és beilleszkedett a csapatunkba, egyre inkább előtérbe került a négy közé jutásunk. Ki kell emelnem még két válogatottunkat, Horti Dórát és Pusztai Petrát, akiknek a szereplése kicsit kérdőjeles volt, de bebizonyították, hogy nagyon jó játékosok és válogatott formában játszottak. Olyan pluszt adtak nekünk, ami az előző szezonban nem volt meg. 


 
Miben volt jó idén a ZTE NKK? A sikerhez az újak mellet a régi játékosok is kellettek..

-Célunk volt a csapat gerincének a megtartása. Ebbe beletartozott Nadia Parker, Kovács Gina, Gáspár-Szalay Virág. Érkezett Janis Ndiba és Benke Sára, valamint csapatunkhoz feljött fiatal játékosunk Preisinger Boglárka is. Minden játékosnak nagyon komoly szerepe volt abban, hogy ezt a sikert elérhessük. Kinek nagyobb szerep jutott, kinek kevesebb, de a mérkőzéseken és az edzéseken mindenki a maximumot hozta ki magából. 

Ez a bronzérem a TE érem faladon, milyen helyet foglal el? 

- Nagyon fontos momentuma ez a sportkarrieremnek, hiszen az első érmet szereztem meg edzőként. A játékosok és a stáb nélkül ez nem jöhetett volna össze, ez egy közös munka gyümölcs volt. 

Virág is említette, hogy a bronzérem megszerzése egy közös cél volt számotokra…

-  Emlékszem, amikor kineveztek itt Zalaegerszegen vezetőedzőnek, arról beszélgettünk, hogy egy napon jó lenne egy közös érmet elérni és tűzzük már ki ezt magunk elé. Azt akkor még nem láttuk, hogy melyik szezonban fogjuk elérni, de végig ott munkálkodott bennünk, hogy jó lenne ezt megvalósítani. Tavalyi bronzmeccsen ettől messze voltunk, de idén sikerült és ezt most jó magunkénak tudni. Természetesen fogunk újabb célt kitűzni, de egyelőre most ennek a sikernek örülünk. 

Hogy látod az elmúlt három évet, amit edzőként töltöttél?

-  Nyílván fejlődtem, ez egyértelmű, érzem magamon. De azt kell mondanom, hogy még mindig tanulom a szakmát. Folyamatosan újul meg a játék, új taktikai elemek jönnek, amit el kell sajátítani, hogy naprakészek legyünk. Hihetetlen módon nyomul a női kosárlabda a férfi felé és atletikusabb, dinamikusabb lett a játék. Aki itt megtorpan, az edzői karrierjében is valószínűleg egyhelyben marad. Most eljutottam egy szintre, de szeretnék feljebb lépni és még jobb edzővé válni. 

Mennyire lesz mozgalmas a nyár számodra? 

- Az idei évben nagy megtiszteltetés ért, hiszen kineveztek az U20-as női válogatott élére, akikkel Európa Bajnokságon fogunk szerepelni, amit nagyon várok már. 

Gáspár Dávid és szakmai segítőinek hála a szurkolók is egyre többen megtalálták a mérkőzéseinket és szurkolástól volt hangos a csarnok. Vezetőedzőnk három év után távozott a klubunktól és a többszörös bajnok és címvédő Sopron Basket edzőjeként új kihívások előtt áll a következő időszakban. 

Az új állomáshelyeden sok sikert kívánunk!

Köszönjük Gáspi!

Fotó: Bálizs Zsuzsa/Katona Tibor 

2019. június 20. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#21 Jagodics Lilla
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#0 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#30 Péterfi Anna
#20 Szórád Anna
#14 Kovács Georgina
#13 Ács Alexandra
#7 Csalló Jázmin
#58 Jurkó Noémi
#11 Kocsárdi Réka
#15 Óházy Julianna
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg