Kenguru fordulót rendeztek Zalakaroson
2024. január 24.

Zalakaroson, a Móra Ferenc Általános Iskola tornatermében rendezték a Kengurui Kupa következő fordulóját. Csapatunk ellenfelei a Kanizsa KK és a Ricsilla Teskánd voltak. Hersics Adrienn edző beszámolója. 

Nagyon vártuk már a téli szünet után, hogy újra pályára léphessünk. Az új esztendőben Zalakarosra utaztunk a 4. fordulóban. Az első ellenfelünk nem volt ismeretlen a számunkra, hiszen az első fordulóban ellenük kezdtük a bajnoki szezonunkat. Akkor 12 ponttal kaptunk ki a kanizsaiaktól. A mostani mérkőzésen saját magunknak nehezítettük meg a játékot. Nagyon sok kimaradt ziccerünk volt és mellette nem kevés technikai hibát is vétettünk. A dobott pontok száma is azt mutatja, ha a kimaradt helyzeteinket kosárral értékesítjük, akkor nem így alakult volna a mérkőzés végkimenetele.

Zalaegerszegi KTE-Kanizsa KK  17-44 ( 6-16, 7-11, 2-15, 2-2)

Szintén nem egy pontgazdag mérkőzés következett, bár részben sikerült javítani a hibáinkat. De sajnos, ezen a mérkőzésen is a kimaradt helyzetek, a rossz megoldások vereséghez vezettek.

RICSILLA Teskánd- Zalaegerszegi  KTE  37-20 ( 11-8, 12-8, 9-0, 5-4)

Összeségében:
Az küzdeni tudással és az akarattal nem volt probléma. Az edzéseinken ki fogjuk javítani a hibáinkat. Sokat kell még gyakorolnunk az alapoktól kezdve a labdavezetéseket és az átadásokat. Védekezésben pedig, hogy hogyan kell helyezkedni a játék során. Lelkes kis csapatom biztos vagyok benne, hogy a következő mérkőzésre a tudásuknak megfelelő játékkal fognak előrukkolni.

Hajrá csajok!

2024. január 24. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
Törekvés SE
Törekvés SE
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. 05. 11. 14:00

Kocsis Sándor Sportközpont

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
ZTE NKK
78
::
:
Törekvés SE
65
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#13 Ács Alexandra
#30 Péterfi Anna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#7 Csalló Jázmin
#0 Kiss Virág
#21 Jagodics Lilla
#58 Jurkó Noémi
#14 Kovács Georgina
#20 Szórád Anna
#15 Óházy Julianna
#11 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg