tippmix

Kadett csapatunk ismét hullámzó teljesítményt nyújtott
2021. február 10.

Az első két bajnoki mérkőzésen mutatott egy vereség és egy győzelem sormintát folytattuk legutóbbi két összecsapásunk alkalmával is, ahol előbb a Szombathely, majd az Oroszlány vendégei voltunk.

Szombathelyi SI – ZKTE 88-50 (21-9, 31-14, 15-12, 21-15)

ZKTE: Büki Virág (3), Szakonyi Nagy Virág (2), Péterfi Anna (-), Molnár Hanna (17), Peterdi Fruzsina (5). Cserék: Jagodics Lilla (15), Horváth Nadin (-), Paragi Csenge (2), Martonics Linda (2), Varga Réka (4). Edzők: Rózsás Gábor és Molnár Anita.

Nem volt ideális a mérkőzés előtti hetünk - több meghatározó játékosunk hiányzott betegség és utánpótlás válogatott tábor miatt -, ettől függetlenül az első félidei játékunk alaposan elmaradt a várakozásainktól. Nagyon sok hibát vétettünk mindkét oldalon, ellenfelünk szabályosan átrobogott rajtunk és gyorsan eldöntötte az összecsapás végkimenetelét. Próbálkoztunk becsülettel, de ezen a napon semmi nem sikerült. A második félidőben egy alaposabb “fejmosás” után már hellyel-közzel sikerült azt megvalósítani, amit az elejétől kellett volna, de sokat kell még dolgoznunk azért, hogy egy-egy rosszabb napunkon is ennél jóval jobb összteljesítményre legyünk képesek csapatként.

OSE Oroszlányok - ZKTE 55-67 (11-12, 12-17, 19-21, 13-17)

ZKTE: Büki Virág (2), Horváth Réka Panna (2), Óházy Julianna (23), Molnár Hanna (11), Peterdi Fruzsina (1). Cserék: Kocsárdi Réka (-), Jagodics Lilla (15), Péterfi Anna (3), Martonics Linda (5), Szakonyi Nagy Virág (2), Varga Réka (3). Edzők: Rózsás Gábor és Molnár Anita.

Az első pillanatoktól fogva kemény összecsapások folytak a parketten, mindkét csapat szívósan, agresszíven küzdött. A hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, majd az első negyed derekán védekezésünk mellett sikerült végre támadásban is megtalálnunk a jó megoldásokat, így még a 2. periódus előtt sikerült átvennünk a vezetést. Jól és koncentráltan védekeztek a lányok, támadásban pedig türelmesek voltak, így apránként sikerült építgetnünk az előnyünket, a félidei dudaszó elhangzásakor már hatpontos előnynek örülhettünk (23-29). Fordulás után igyekeztünk tartani a fegyelmet és hatékonyságot mindkét palánknál, ami kifizetődőnek bizonyult, mivel gyorsan elléptünk 10 pont fölé (23. Perc: 23-37). Az oroszlányiak időkéréssel és védekezésváltással próbáltak megzavarni minket, mi pedig tartottuk a koncentrált védekezést és a türelmes támadást, így az egész második félidőre egy 8-12 pontos különbségű vezetés állandósult, amelyet sikerült is megőriznünk és győzelemmel hazatérni.

Rózsás Gábor:  -Először is szeretnék gratulálni a szombathelyi csapatnak a megérdemelt győzelemhez, nagyon jól játszottak. Csapatunknak ugyan nem sok minden sikerült a mérkőzésen, de különösebb panaszom nem lehet a lányokra, mert ennek ellenére küzdöttek és hajtottak becsülettel az elejétől a végéig. Az Oroszlány elleni találkozón aztán ez már jelentősen jobb aktuális teljesítménnyel is párosult, így sikerült a vereség után ismét egy győzelmet is begyűjteni. Kadett csapatunk még mindig alaposan formálódik, a keret jelentős része első éves U16-os és U14-es játékos, nagyon az utunk elején járunk, de a lányok fogékonyak a munkára. Egyértelmű célunk, hogy napról napra tudjunk előbbre lépni, hosszútávon pedig a játék minden elemében fejlődni.

2021. február 10. ZKTE 

Következő mérkőzés
ZTE NKK
ZTE NKK
::
vs
TFSE-MTK
TFSE-MTK

2021. március 5. 18.00

Zalakerámia Sport -és Rendezvénycsarnok

Előző mérkőzés
ELTE-BEAC
73
::
:
ZTE NKK
64
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Németh Kincső
#15 Deanna Tuchscherer
#16 Kulcsár Bianka
#9 Úr Boglárka
#14 Horváth Fanni
#8 Dömötör Dorina
#13 Chroméj Hajnalka
#3 Szabó Petra
#12 Szabó Kinga
#4 Miljana Dzombeta
#11 Horváth Fruzsina
#10 Mányoky Judit
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV