Kadett csapatunk érvényesítette a hazai pályát
2024. február 14.

A Regionális kadett bajnokságban az idei első hazai mérkőzését játszotta Gellérné Gulyás Ildikó együttese.

Három héttel az egy ponttal megnyert pécsi mérkőzés után hazai pályán fogadtuk a fiatal pécsi csapatot.

Galéria a képre kattintva

Kicsit kapkodva, nehézkesen kezdtük a mérkőzést, védekezésben többször is lemaradtunk az emberekről, támadásban pedig több pontatlan dobásunk is volt. A negyedik percben 4:9 volt az állás a vendégek javára. Időkérés után védekezést váltottunk, amivel sikerült megzavarni ellenfelünket. A zónából labdákat szereztünk, amiből szép ellentámadásokat vezettünk. Öt percen keresztül csak mi dobtunk kosarat, 20 pontot, miközben ellenfelünk egyet sem. Így az első negyed végére már 26:10 lett az állás. A második negyedre a pécsiek rendezték soraikat, és kiegyenlítettebbé vált a játék, de így is növeltük előnyünket, a félidőben már 22 ponttal vezettünk. A harmadik negyedben elsősorban több letámadás elleni eladott labda okán egált játszottunk, majd az utolsó játékrészben ismét több szemfüles labdaszerzésünk, és sok befutásból dobott kosarunk volt, amivel végeredményben 30 pontos győzelmet értünk el.

ZTE NKK – NKA Pécs U16/C  80 : 50 (20:10, 16:10, 17:17, 21:13)

ZTE NKK: Kocsárdi Réka 28, Sonkoly Fanni 18, Szőke Dorka 10, Németh Léna 8, Csalló Jázmin 8, Baksa Jázmin 6, Kutak Abigél 2, Németh Szonja, Czetin Zsófia, Molnár-Oravecz Ada, Sonkoly Panna.

Gellérné Gulyás Ildikó: Gratulálok a lányoknak! Többségében nagyon jó hozzáállással játszottak, védekezésben jól koncentráltak, támadásban pedig végre sokkal több labda nélküli mozgást láttam, és a befutó játékosokat szépen meg is tudtuk játszani. Örülök, hogy érvényesíteni tudtuk a korkülönbség miatti fizikai fölényünket, és nagyobb rutinunkat.

fotó: Jóna István

2024. február 14. ZTE NKK 
 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#21 Jagodics Lilla
#7 Csalló Jázmin
#0 Kiss Virág
#14 Kovács Georgina
#20 Szórád Anna
#58 Jurkó Noémi
#11 Kocsárdi Réka
#13 Ács Alexandra
#30 Péterfi Anna
#10 Horváth Fruzsina
#15 Óházy Julianna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg