Janis Ndiba üzent, jól van, műtét után lábadozik
2020. április 17.

Március elején, a Magyar Kupa negyeddöntőjében, a Győr ellen szenvedett Achilles in szakadást Janis Ndiba Boonstra. Holland légiósunk, azóta már túlesett a műtéten és egyelőre várja, hogy elkezdhesse a rehabilitációját. Videóüzenetet küldött csapatunknak és a szurkolóknak, melyben az állapotáról és a hollandiai helyzetről is beszélt:

 

„Sziasztok!
Csak be szerettem volna jelentkezni, egy kis beszámolóra, hogy vagyok, és hogy hogyan alakulnak a dolgok itt Hollandiában a koronavírussal.

Először is szeretném elmondani, hogy mennyire büszke vagyok a csapatomra, a csapattal dolgozókra, mindenkire, hogy bronzérmet nyerünk a kupában! Ez volt az egyik közös célkitűzésünk a szezon elején és ezt el is értük. Hihetetlenül büszke vagyok! Természetesen szomorú is, hogy egy sérüléssel kellett kiszállnom, de ez ellen már nem tehetünk semmit.

Ami az állapotomat illeti, jól vagyok és 6 hétig lesz gipsz a lábamon. Sokat olvasok, családommal töltöm az időm, édesanyámmal……természetesen másfél méter távolságot tartunk. 

Ami Hollandiát illeti, szerintem hasonló a helyzet, mint mindenhol máshol. Az orvosok természetesen mindent megtesznek, hogy megállítsák ezt a vírust. Mi hétköznapi emberek, nem sok mindent tehetünk azon felül, hogy itthon maradunk, nem nagyon megyünk sehova, hacsak nem nagyon szükséges. Ha pedig muszáj kimennünk, akkor távolságot tartunk egymástól. Szóval ez a helyzet itt Hollandiában.

Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani Zalaegerszegen, természetesen a csapatársaimnak első sorban! Szóval összességében jól vagyok! Remél mindenki egészséges és biztonságban van! Maradjatok otthon és „Szia”!

Janis két egymást követő szezonban erősítette csapatunkat és a tavalyi bajnoki bronzérem után idén kupabronzot is magával vitt magyarországi kalandjáról. Védekezésben egyik alapembere volt csapatunknak. Emberi kvalitásai, hozzáállása, küzdeni tudása példa értékű volt. 

A rehabilitációjához sok erőt és kitartást kívánunk, mielőbb szeretnénk újra a pályán látni! 

Thank you Janis!

2020. április 18. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#21 Jagodics Lilla
#58 Jurkó Noémi
#0 Kiss Virág
#15 Óházy Julianna
#20 Szórád Anna
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#7 Csalló Jázmin
#30 Péterfi Anna
#11 Kocsárdi Réka
#14 Kovács Georgina
#10 Horváth Fruzsina
#13 Ács Alexandra
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg