Fizikális és erőállapot felmérés a hét programja
2021. augusztus 11.

Fizikai és egészségügyi felmérésekkel elkezdte együttesünk a felkészülést az NB I/B Piros csoportjának küzdelmeire. Az első hetet, tulajdonképpen nulladik hétnek is nevezhetjük, ahol elsősorban a lányok erőállapotának felmérése zajlik. Bencze Tamás csapatunk sportszakmai managere adott tájékoztatást a jelenleg folyó munkáról:

-Ezen a felvezető, vagy nulladik hét elsősorban a fizikai felmérésekről és az egészségügyi vizsgálatokról szól. A lányok ezt megelőzően kaptak egy kéthetes programot, így kellő erőállapotban érkeztek az immár edzőkkel irányított közös felkészülésre. 

A fizikális edzéseket Adrovicz Béla erőnléti edzőnk vezeti, melyek egyrészt az edzőteremben, másrészt az Ifjúsági és Sportcentrumban zajlanak. Emellett a délutáni tréningeket már a teremben tartjuk, melyek másodedzőnk Rózsás Gábor és vezetőedzőnk Czukor Bence részvételével zajlanak, de alapvetően erőnléti edzőnk irányítja a munkát. 

Adrovicz Bélát is megkérdeztük, hogy milyen munkát terveztek erre a felhozó hétre:

-Elsősorban az erőfelmérés, az alsó és felsőtest erejének mérése, törzsizomerő mérése, illetve az állóképesség felmérése zajlik. A hét második részében már a fizikális felkészülésre váltunk, ami atlétikai jellegű képzést, illetve a kondicionális felkészülés jelenti. A délutáni edzéseken labdás foglalkozások is szerepelnek, amik inkább technikai jellegűek

A hivatalos felkészülési program augusztus 16-án hétfőn délelőtt kezdődik. 

2021. augusztus 11. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
81
::
:
ZTE NKK
83
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#20 Szórád Anna
#58 Jurkó Noémi
#15 Óházy Julianna
#11 Kocsárdi Réka
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#10 Horváth Fruzsina
#21 Jagodics Lilla
#7 Csalló Jázmin
#13 Ács Alexandra
#14 Kovács Georgina
#0 Kiss Virág
#30 Péterfi Anna
Közösség
Galéria
Hirdetés
Hirdetés

Támogatók
Webmark
Clean Medic Kft.
Duna Aszfalt
Lasserlsberger Hungária Kft.
Paksa Transport
RAD Roller
ZÁÉV