Az elmúlt esztendő legjobbjait díjazták
2019. január 24.
Kovács Georgina, Sigi Koizar, Gáspár Dávid és Tóth László is elismerést vehetett át

A Zala Megyei Kosárlabda Szövetség hagyományaihoz hűen, immár 28. alkalommal tartotta meg díjátadó ünnepségét, ahol az elmúlt esztendő legjobbjait díjazta. Az egybegyűlteket Bodrogi Csaba elnökségi tag köszöntötte, felvezetve az ünnepi alkalmat. 

A megyei szövetség elnöke dr. Villányi Antal összegezte az elmúlt esztendőt. Örömtelinek nevezte a férfi és a női csapat szereplését és azt, hogy egye szélesebb szurkolói kör követi a helyszínen a mérkőzéseinket. Kiemelte az utánpótlás nevelés fejlesztését, valamint örömét fejezte ki, hogy ismét volt válogatottunk az elmúlt esztendőben, mind a lány, mind a fiú vonalon. 

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a sportcélú fejlesztésekről beszélt köszöntőjében, míg elmondta, nagyon fontos hogy példaképeink legyenek a sportban és ez a közel harminc éve indított kezdeményezés éppen ezt erősíti. Elmondta, hogy többen személyesen is megtalálták a sportcsarnok felújításának kérdésével is. Erről annyit mondott, hogy a következő ciklusban, az új városvezetésnek az egyik legfontosabb dolga lesz ennek a kérdésnek a megoldás. Azt egyelőre nem tudni, hogy a régit újítják fel, vagy újat építenek.   

Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára is visszatérő vendége az ünnepségnek, aki köszöntőjében a magyar csapatok elmúlt évi jó szereplését emelte ki. A női válogatott kijutott az Eb-re, a korosztályos válogatott remekül szerepelt és a 3x3-as szakágban is egyre sikeresebbek vagyunk.  

A köszöntők után következett a díjátadás, ami erkölcsi elismerést jelent a díjazottaknak és nem anyagit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A legjobb utánpótláskorú lány Kovács Georgina (ZTE NKK), a legjobb utánpótláskorú fiú Farkas Attila (Zalakerámia ZTE KK) lett. A felnőtteknél Sigrid Koizar (ZTE NKK) és Szabó Zsolt kapott elismerést. Az elmúlt év legjobb edzője Gáspár Dávid (ZTE NKK) lett. A megyei bajnokság legjobb játékosa Tóth Olivér (EAC). Végül a Kosárlabdáért Zala Megyében díjat hárman vehették át: Tóth László (ügyvezető, ZTE NKK), Kustány Kálmán (a megyei szövetség volt elnöke) és Gergye Károly (a zalai szövetség volt főtitkára).


 

Gratulálunk a díjazottaknak!

2019. január 24. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
Ajka
Ajka
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
MAFC BP
81
::
:
ZTE NKK
63
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#58 Jurkó Noémi
#7 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#0 Kiss Virág
#11 Kocsárdi Réka
#15 Óházy Julianna
#14 Kovács Georgina
#30 Péterfi Anna
#13 Ács Alexandra
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#20 Szórád Anna
#21 Jagodics Lilla
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg