Alföldi túra vár csapatunkra a hétvégén
2024. február 01.

Két hét szünet után folytatja csapatunk az Amatőr NB I küzdelmeit. A lányokra megterhelő hétvége vár, hiszen két nap alatt két mérkőzést kell lejátszaniuk. A hosszú alföldi túra előtt vezetőedzőnket, Rózsás Gábort kérdeztük. 

-Függetlenül attól, hogy éppen győzelemmel vagy vereséggel zárult a legutóbbi mérkőzésünk, azt az adott találkozót lezárjuk és már nem foglalkozunk vele. A következő edzéstől már az előttünk álló feladatokra koncentrálunk. Ez most a Debreceni EAC és a Nyíregyházi Kosársuli elleni két bajnoki mérkőzés. Rajtunk kívülálló okok miatt a programunk besűrűsödött, így most egy hétvégén kell letudnunk ezt a két összecsapást. Kevés olyan volt a szezonban, hogy hiányzók nélkül, teljesen ideális állapotban tudtunk volna kiállni egy-egy mérkőzésre, s ez sajnos most sem fog bővülni. Azonban ahogy korábban, úgy most sem a problémákkal foglalkozunk, hanem a megoldásokkal. A héten elsődlegesen mentális és fizikális frissítés a célunk, miközben nyilván csiszolgatjuk a saját játékunkat és amennyire kell a két ellenfelünkből is próbálunk felkészülni.

Nehéz feladat vár csapatunkra, hiszen mindkét együttes kellemetlen ellenfél hazai pályán.

-Mindkét csapat nagyon veszélyes hazai pályán, ettől függetlenül nyilván szeretnénk győzelmeket szerezni. Az első nap a nagyon hosszú utazás okozta nehézségeket kell majd orvosolnunk amennyire lehet, utána pedig fontos lesz az étkezések és a pihenőidő mennyiségi és minőségi, helyes beosztása. A kosárlabda taktikánk nyilván mindezektől függetlenül változatlan, szeretnénk a saját játékunkat játszani mindkét nap és azon leszünk, hogy ez sikerekkel is párosuljon!

A hétvége menetrendje: 

13. forduló:  DEAC - ZTE NKK    2024. február 3. szombat, 16:30

5. forduló:  Nyíregyházi Kosársuli - ZTE NKK    2024. február 4. vasárnap, 14:00

Hajrá csajok!

2024. február 1, ZTE NKK

Következő mérkőzés
Törekvés SE
Törekvés SE
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

2024. 05. 11. 14:00

Kocsis Sándor Sportközpont

Rájátszás 9-16. hely

Előző mérkőzés
ZTE NKK
78
::
:
Törekvés SE
65
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Szakonyi-Nagy Virág
#10 Horváth Fruzsina
#0 Kiss Virág
#11 Kocsárdi Réka
#7 Csalló Jázmin
#15 Óházy Julianna
#14 Kovács Georgina
#58 Jurkó Noémi
#30 Péterfi Anna
#13 Ács Alexandra
#21 Jagodics Lilla
#20 Szórád Anna
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg