ZTE NŐI KOSÁRLABDA
KLUB ZALAEGERSZEG
X
Hírek
Jön a következő feladat
2012. október 12.
Szerdán óriási mérkőzésen, hazai pályán vertük a DKSK Miskolc együttesét, de nincs idő a pihenésre, itt az újabb feladat az Atomerőmű KSC Szekszárd otthonában.
Az első rangadó kipipálva
2012. október 11.
A női Kosárlabda NB. 1 harmadik fordulójában igazi rangadót láthatott a zalaegerszegi közönség. Fordulatokban gazdag, színvonalas meccsen győzte le a Diósgyőrt.
Rangadóra hangolva
2012. október 10.
A mai napon két rangadót láthat a közönség, ha eljön a találkozónkra, ugyanis a nyáron nagyon megerősödött DKSK látogat hozzánk, a fiúk pedig a Falco együttesét fogadják.
Győztes szezonkezdet
2012. október 06.
Tudtuk, de nem gondoltuk hogy ilyen nehezen sikerül az első mérkőzésünk. A Cegléd a végsőkig küzdött, de a remek harmadik negyedünknek köszönhetően megnyertük a mérkőzést.
Szezonkezdet a Cegléd ellen
2012. október 05.
Csapatunk számára is megkezdődik a bajnoki pontvadászat. A második fordulóban hazai pályán fogadjuk a Cegléd EKK együttesét.
Elindult a 2012/2013-as szezon
2012. október 05.
Négy összecsapással kezdetét vette a női bajnokság 2012/13-as idénye. A nyitónapon a bajnoki címet védő Győr a Szekszárd otthonában, a nyáron megerősödő Diósgyőr a Cegléd otthonában, a PEAC-Pécs hazai környezetben játszott a BSE ellen és a nap utolsó találkozóján, Sopron Pasaréten csatázott a Vasas ellen.
Negyedik hely a Göcsej Kupán
2012. szeptember 30.
A 43. Nemzetközi Kosárlabda Göcsej Kupa második napján a nők versenyében a helyosztókat rendezték.
A bronzért mérkőzhetünk a Göcsej Kupán
2012. szeptember 29.
A 43.Göcsej Nemzetközi Kosárlabda Kupa nyitómérkőzésén a bajnoki címvédő Uni Győr csapatával mérkőztünk és három negyeden keresztül partiban is voltunk. Végül győzött a Győr és döntőt játszik a Sopronnal, míg csapatunk a bronzért küzdhet a török Galatasaray együttesével.
Pénteken kezdődik a 43.Göcsej
2012. szeptember 29.
Csapatunk a hagyományos zalaegerszegi rendezésű Göcsej Kupán zárja a felkészülési időszakot a hazai bajnokság elitje ellen és a török Galatasaray csapatával megmérkőzve.
Második hely a Krasznai Kupán
2012. szeptember 23.
Három csapat részvételével rendezték meg Sopronban a hagyományos Krasznai Ferenc Nemzetközi Emléktornát, amelyen a döntőt a hazaiak ellen csapatunk vívta.
<<<
1401-1410
1411-1420
1421-1430
1431-1440
1441-1450
1451-1460
1461-1470
1471-1480
1481-1490
1491-1500
1501-1510
1511-1520
>>>
Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
Amatőr NB I
8. forduló
2025. december 7. 13:45
ELTE Sporttelep 1. pálya
Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
Közösség
Galéria
ZTE NKK-Fo-Pu-Mix VESC 78-43
ZTE NKK-Zsíros Akadémia 75-50-1008
ZKTE Gyermek torna 1004
Toborzó az Ostorosban
ZKTE U14-es forduló
Felkészülés 2025-2026
U16 Régiós Döntő Zalaegerszeg
ZKTE U16- MVM OSE Lions 70-46
ZKTE U16-Nagykanizsai Vadmacskák 62-92
Támogatók