Zala Megye legjobbjai
2013. január 21.
Szalay Virág és Gáll Tamás is a díjazottak között.

Immár 22. alkalommal díjazta a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség a megye legjobb kosárlabdázóit. Hagyományosan az év elején, egy kis ünnepség keretében adja át megyei szövetség az előző év legjobbjainak járó díjakat.  Az eseményen Pásztor Géza, a ZMKSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Villányi Antal, a szövetség első embere elevenítette fel a dicső múltat és kitért a jövőre is, valamint megismerhettük az elmúl évek díjazottjainak névsorát is.  

Ezt követően dr. Gyimesi Endre, országgyűlési képviselő és az MKOSZ elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy ez a díjátadó is jelzi, Zalában él és virul a kosárlabdasport. Bodnár Péter, az MKOSZ ügyvezetője kiemelkedőnek nevezte a Zala Megyei Szövetség törekvései és példaként állítaná az országban. 

Ezt követően került sor a díjak átadására. 

A 2012. év legjobb női kosárlabdázójának Szalay Virágot, a ZTE NKK játékosát választották, a legjobb férfi kosarasnak pedig Gáspár Dávidot, a Zalakerámia-ZTE KK csapatkapitányát. Az utánpótlás korúaknál Fuisz Viktória, a Kanizsai Vadmacskák játékosa kapta az elismerést, a fiúknál pedig Kis Raúl, a Zalakerámia-ZTE KK kosarasa érdemelte ki, az edzőknél pedig Gáll Tamás, a ZTE NKK szakvezetője érdemelte ki a díjat. 

2010. óta a Kosárlabdáért Zala megyében-díjat is odaítéli a szövetség azon mecénásoknak, akik sokat tettek a sportágért. Az elmúlt esztendőben dr. Katona György érdemelte ki ezt az elismerést. 
 

A rendezvényen a házigazda szerepét betöltő Villányi Antalt is köszöntötték, egy egyedi készítésű emléktárggyal, amellett, hogy az elmúlt év végén az MKOSZ Életműdíjjal is kitüntette a sportvezetőt. 

Gratulálunk a díjazottaknak!

pity

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#17 Kiss Virág
#0 Balogh Viktória
#22 Bartáky Panka
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#1 Gombkötő Lili
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#55 Kovács Cintia
#16 Péterfi Anna
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV