Kupavisszavágó Miskolcon
2013. január 29.
A nyolcba kerülés a cél a Magyar Kupa visszavágón.

Miskolcon harcolhatja ki csapatunk a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé kerülést. 

A január eleji találkozó emlékezetesre sikeredett, hiszen elég foghíjas csapattal, de óriási elszántsággal küzdöttek a lányok, a teljes csapattal felálló DKSK ellen. 

Talán nem túlzás, ha azt mondom a szezon egyik legjobb játékát produkáltuk az első találkozón. Azóta felépültek a sérültek, vagy legalábbis nincs olyan komoly sérülés, amely hátráltatná a csapatot a nyolcad döntő mérkőzésen. 
Egyértelmű esélyese a találkozónak a hazai csapat és az ötpontos előny sem acélos. Ha a két csapat egymás elleni mérlegét nézzük, akkor a miskolciak állnak jobban. Hazai pályán kétszer megvertük őket, míg ők a hazai találkozót hozták magabiztosan. 

De mi nem hiszünk a számmisztikában és a statisztikában, a pályán kell megmutatni mit is tudunk. 
Nehéz lesz, de nem reménytelen. Határozott és agresszív védekezés megzavarhatja a hazaiak rutinos játékosait, és ha ez pontos támadásokkal párosul, lehet esélyünk. Ehhez pedig még az is kell, hogy a lányok elhiggyék magukról, hogy képesek győzni.  Akkor sikerülhet!

A mérkőzés időpontja:
Work Force DKSK-Miskolc  -  ZTE NKK        

Miskolc, Generali Arána 18:15     

Játékvezetők:  Frányó Péter, Rácz Zsolt, Hervay Tibor (Ell: Benczur Lajos)


A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének székházában a négy közé jutásért vívott találkozók párosítását sorsolták ki és a következő párosítások alakultak:

PEAC - Bácsbasket-PINKK424 
BSE  FCSM- Uniqua Euroleasing Sopron 
Atomerőmű KSC Szekszárd - UNI Győr 
Euroleasing Vasas - ZTE NKK/Work Force DKSK Miskolc győztese. 

A hivatalos játéknapok február 13. és 20. A BSE-Sopron és a Szekszárd-Győr negyeddöntők egy meccsen dőlnek el, a másik két párharc résztvevői két-két mérkőzésen döntenek a továbbjutásról.

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

pity

 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#17 Kiss Virág
#0 Balogh Viktória
#22 Bartáky Panka
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#1 Gombkötő Lili
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#55 Kovács Cintia
#16 Péterfi Anna
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV