Vereséggel zártuk az alapszakaszt
2012. március 10.
Az alapszakasz utolsó találkozóján, hazai pályán fogadtuk az Uni Seat Győr csapatát. A végső helyezéseket már nem befolyásolta az eredmény, de kis szerencsével győztesen hagyhattuk volna el a parkettet.

Úgy indult a találkozó, ahogy elképzeltük. Hajtottak és küzdöttek a lányok és ez eredményességgel is párosult. A vendégek nem találták a ritmust . A begyed hajrájára már hat ponttal vezetett csapatunk( 17-11). A végjátékra feljött a Győr, de előnnyel zárhattuk az első felvonást (20-17).

A második begye delején négy percet kellett várni az első kosárra. Mindkét csapat idegesen és pontatlanul játszott. A védekezésre fektették a csapatok a hangsúlyt. A góltalanságot Hollingsworth törte egy duplával. Magához ragadta a kezdeményezést a Győr és a félidőre már ők vonulhattak előnnyel (26-33). Csapatunk hat szerzett pontjához azt hiszem, nem kell külön kommentár.

A harmadik negyed elején két perc alatt dobtunk annyit, mint az előző negyedben és egy pontra felzárkóztunk a Győr mögé (32-33). A vendégek hat pontjára csak Czukor Tündi tudott válaszolni és újra hattal ők mentek.  A negyed vége izgalmasra sikeredett. A vendégek elvesztették a ritmust a mi lányink pedig megtalálták és a végére három pontra csökkentették a különbséget (47-50).

Izgalmas záró negyedet láthatott a szépszámú közönség. Vida Anna és Szalay Virág hat pontot termeltek közösen és már nálunk volt az előny (53-50). A negyed felénél (35. perc) egált mutatott az eredményjelző: 57-57. Távoli dobásokat erőltettünk, pedig a biztos kettes jobb lett volna. A Győr a végére higgadtabbnak bizonyult és ezzel megnyerte a találkozót (63-69).

Összességében egy győzelmi esélyt szalasztott el csapatunk. Ha a végjátékban koncentráltabban támadunk és egyénileg többet tettünk volna hozzá a játékhoz, akkor meglepetést okozhattunk volna. Azonban így sincs szégyenkeznivalója csapatunknak, hiszen mind a Sopron, mind a Győr ellen voltak győzelmi esélyei és ez két ilyen erős klubbal szemben mindenképpen dicsérendő és a jövőre nézve is hasznos lehet.

ZTE NKK–UNI SEAT GYŐR 63–69 (20–17, 6–16, 21–17, 16–19)

ZTE NKK: Bukovszky 2, Zsovár 6, VIDA 14/6, SZÉLESY 12, Horváth Zsó. 2. Cs: CZUKOR 16, Szalay 8, Varga Zs. 2, Ambrus 1. Edző: Gáll Tamás

UNI SEAT Győr: CIGLAR 15, Rasheed 11/3, Simon Zs. 5, NAGY-BUJDOSÓ 13, HOLLINGSWORTH 15. Cs: Őri 1, Semsei 7/3, Laklóth 2. Edző: Füzy Ákos

Gáll Tamás: – Kár a mérkőzésért, mert egy kis plusszal nyerhettünk volna egy jó csapat ellen. Egyénileg többet kellett volna mutatni.

Folytatás jövő héten Győrben , ahol március 16-17-.e között a Magyar Kupa Final Fourban érdekelt csapatunk.

Szép volt lányok, hajrá lányok!

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#1 Gombkötő Lili
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#10 Horváth Fruzsina
#16 Péterfi Anna
#22 Bartáky Panka
#5 Török Kata
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV