Utánpótlásedzőink kaptak gyakorlati képzést
2022. december 05.

A Soproni Darazsak Akadémiával fennálló preakadémiás megállapodás keretében Czukor Bence, felnőtt csapatunk vezetőedzője tartott gyakorlati képzést az utánpótlásunkban dolgozó edzőknek. Az Ostoros Károly Csarnokban tartott foglalkozáson U11 és U13-as növendékeink mutatták be a gyakorlatokat, melyeken keresztül megismerhették edzőink milyen eszközökkel dolgoznak Sopronban. 

-A gyerekeknél fontos a kognitív képességek fejlesztése, a térdimenziós látás, hogy több dologra tudjanak egyszerre figyelni. A foglalkozásnak volt egy korrekciós és egy erőnléti része is, melyet a Sopron gyógytornászai által mutatott gyakorlatokat mutattam be a lányokon keresztül, hogy mik azok a területek, amiket kell fejleszteni – mondta Czukor Bence. Az egésznek a célja az, hogy alulról indulunk, építkezünk. Egyre nagyobb bázissal rendelkezünk, a kenguru korosztályban sok kisgyermekkel dolgozhatnak edzőink. Szeretnénk megalapozni a gyerekek tudását, főleg a korrekciós mozgásokra fektetve a hangsúlyt, hiszen ebben a korban jönnek elő a különböző diverzitások, gerincferdülés, amit megfelelő gyakorlatokkal lehet korrigálni. Külön feladatokat kapnak a különböző korosztályok, és amikor a felnőtt csapat kapujába érnek, akkor megfelelő kompetenciákkal, felkészültséggel rendelkezzenek. 

A másfél órás bemutató edzés a gyermekek és edzőik fejlődését is szolgálta. 

2022. december 5. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Török Kata
#1 Gombkötő Lili
#10 Horváth Fruzsina
#28 Szabó Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#17 Kiss Virág
#22 Bartáky Panka
#55 Kovács Cintia
#16 Péterfi Anna
#0 Balogh Viktória
#6 Csalló Jázmin
#3 Kocsárdi Réka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV