Ülésezett az MKOSZ Elnöksége
2014. augusztus 17.
A női élvonal október 17-19-én kezdődik.

Pénteken a Magyar Sport Házában ismét összeült a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének vezető testülete. 

Dr. Schmidt Ádám, az MKOSZ Minősítő Bizottságának elnöke beszámolt az idei nevezésekről és idén is arra az örömteli tendenciára hívta fel az elnökségi tagok figyelmét, hogy érezhetően tovább javult a klubok nevezési morálja és precízitása.
Az NB1-es női csapatok közül mindenkinek a nevezését elfogadta a bizottság, a férfiaknál az újonc MAFC-nak az MKOSZ által hitelesített csarnok hiánya miatt, a Jászberénynek pedig – a játékosokkal szemben fennálló tartozásai miatt – nem fogadta el a nevezését a Minősítő Bizottság. Bodrogváry Iván és Molnár Balázs beszámolt a jövő évi Női Európa-bajnokság előkészületeiről, a magyar-román közös rendezésű Eb sorsolását Budapesten idén november 29-én tartják majd.

2014. szeptember 27-én lesz a Magyar Kosárlabdázás Napja a Városligetben, ahol idén először MKOSZ 3x3 felnőtt kupát is rendeznek és az idén nyáron kiemelkedő sikereket elérő utánpótlás-válogatottakat is itt köszönti majd a szövetség.
Az MKOSZ Elnöksége mai ülésén külön kiemelt elismerésben részesítette azon szülőket, klubokat, sportszervezeteket, szakembereket, akik segítették-segítik a magyar utánpótlás-válogatottjainkat.

A férfi NB1 bajnoki szezonja október 10-12-ei hétvégén, a női élvonal egy héttel később, október 17-19-én kezdődik.

A videóbíró rendszer immár a bajnoki mérkőzéseken is kötelező lesz.

pity/kosarsport.hu

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I/B Rájátszás

1-16. hely

3. forduló

2026. április 26. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
Kecskeméti KC
64
::
:
ZTE NKK
52
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#22 Bartáky Panka
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#16 Péterfi Anna
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#1 Gombkötő Lili
#10 Horváth Fruzsina
#17 Kiss Virág
#5 Török Kata
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic