Újra itthon
2012. január 13.
Beharangozómat kezdhetném úgy, hogy bajai napokat tart a ZTE NKK női kosárlabdacsapata. De ez csak részben lenne igaz, mivel ma itthon, hétfőn pedig Baján játszik csapatunk.

Az elmúlt pénteken - mert most már pénteki csapat lettünk –nagyszerű győzelmet arattunk Miskolcon a DKSK ellen. A győzelmünk érétkét növeli, hogy mindezt magas ember nélkül és hat játékossal értük le. A sérülések az óta szépen javulnak és csak Ambrus Szandra kézsérülésének gyógyulására kell várnunk. Horváth Zsófi remélhetőleg, ha orvosa is engedi, pályára léphet a Baja ellen.

A bajnokság első felében Baján egy szoros kiélezett mérkőzésen nyerni tudott csapatunk és hasonló mérkőzés várható a mai találkozón is.
Gáll Tamás vezetőedző elmondta, hogy a vendégeket egy jó és egységes csapatnak tartja. Okoztak már meglepetést a Vasas otthonában és Miskolcon is. Tehát nem lehet biztosra menni idehaza sem. De mindenképpen a győzelem az elfogadható eredmény. A héten jó ritmusban készült a csapat és csütörtökön már Horváth Zsófi is intenzív edzést végzett a csapattal. Szakvezetőnk hangsúlyozta, hogy az erősítés már ráfért a csapatra. Vida Anna természetesen még szokja a zalai levegőt és taktikailag még van mit tanulnia, de egy válogatott játékos ehhez már hozzászokott és biztosan megoldja. Tehát m  egy jó mérkőzést és győzelmet vár Gáll Tamás – és nem ijed meg a babonás péntek 13-tól sem.

A mérkőzés időpontja:

ZTE NKK- Bajai NKK

2012. január 13 17.30

Játékvezetők: Farkas Gábor, Gelencsér György, Németh András (Ell: Parádi Péter)

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#3 Kocsárdi Réka
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#16 Péterfi Anna
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#0 Balogh Viktória
#1 Gombkötő Lili
#22 Bartáky Panka
#28 Szabó Jázmin
#5 Török Kata
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV