Újra hazai pályán, ezúttal a Veszprém ellen
2025. december 14.

Még két hazai mérkőzés vár csapatunkra a 2025-ös esztendőben. Ma délután az újonc Veszprém együttese érkezik Zalaegerszegre. A célunk nem lehet más, mint megnyerni a mérkőzést.

– A Veszprém újonc csapat a bajnokságban. A Hepp-kupa első fordulójában Zalaegerszegre látogattak, akkor 73–48-ra győzni tudtunk. Ott szerezhettünk valamennyi információt róluk, viszont azóta négy játékost is igazoltak. A sorsolás valamiért úgy hozta, hogy az első nyolc bajnoki mérkőzésünkből öt idegenbeli volt, most végre újra itthon szerepelhetünk, és hazai pályán zárhatjuk az első kört. Fontos lenne egy újabb győzelem begyűjtése, hogy tudjunk felfelé zárkózni, és természetesen ezért fogunk küzdeni vasárnap! – mondta honlapunknak Rózsás Gábor vezetőedző.

A Veszprém elleni találkozó ma 16 órakor kezdődik az Ostoros Károly Csarnokban, ahol számítunk szurkolóink támogatására is.

2025. december 14. ZTE NKK

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#3 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#6 Csalló Jázmin
#22 Bartáky Panka
#1 Gombkötő Lili
#16 Péterfi Anna
#5 Török Kata
#55 Kovács Cintia
#17 Kiss Virág
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions