Újabb győzelem és most ez számít
2012. január 28.
A bajnokság első felében a Vasas otthonában szenvedtük el azt a vereséget, amire nem számítottunk. Most nem volt más alternatíva győzni kellett. A lányok hazai pályán megoldották a házi feladatot.

A Vasas kezdett jobban a találkozó elején, kicsit meglepve csapatunkat. A negyedik percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, maikor nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a lányok és egy 14-0-s rohamot követően már tíz pont fölött járt a különbség (18-6). Agresszív védekezésünket csak nehezen tudta átjátszani a fővárosi csapaté és a támadásain is rendre ponttal értek véget. Jó volt látni, hogy újra pályára léphetett Ambrus Szandra is kézsérülését követően és mindjárt pontokkal segítette csapatunkat.  A negyed végére kilencpontos előnyt mutatott az eredményjelző (21-12).

A második negyed hasonló játékot hozott, mint az előző. nem játszottunk, jól de a védekezésünkkel és Szélesy Judit jó játékának köszönhetően tartottuk előnyünket és a negyed végéig még növelni is tudtuk (41-26). A félidőben az egész mezőny fölé nőtt csapatkapitányunk, aki a záró két percben 8 pontot szerzett, összességében a félidőben 16/9- es mutatóval állt.

A harmadik negyedben tovább tartotta az előnyt a ZTE és a Vasas csak pillanatokra tudott tízen belülre kerülni. A Vendégeknél Mansare és Teilane vitték a hátukon a fővárosiakat. A negyed végére maradt a tízpontos különbség (54-44).

A záró felvonásban próbált zárkózni a Vasas, de Vida Anna távolija ezt megakadályozta és a negyed derekára már 14 ponttal is vezetett csapatunk (66-52). Gáll Tamás sokat cserélt, és ez meglátszott a csapatjátékon, mivel a vendégek vérszemet kaptak és a negyed végére felzárkóztak (66-60). Csapatunk már nem tudott újítani, de a győzelem már nem forgott veszélyben. Az egész mérkőzésen ponterősen játszó Szélesy Judit büntetőivel alakult ki a végeredmény és a nyolcpontos győzelem (68-60).

Összességében nem játszottunk végig jól. Voltak periódusok, amikor a védekezésünknek sé a pontos támadásainknak köszönhetően előny szereztünk és ez a végéig meg tudtuk őrizni. A lelkesen játszó vendégek kihasználták a rengeteg csere által megkavart csapatunk hibáit és szorossá tették a végjátékot.

ZTE NKK - Vasas-Basket 68-60  (21-12, 20-14, 13-18, 14-16)

ZTE NKK: Bukovszki (3/3), Zsovár (5), Varga (6), Szélesy (22/9), Czukor (9/3). Csere: Szalay (6), Vida (7/3), Horváth Zs. (4), Ambrus Sz. (6). Edző: Gáll Tamás.

Vasas Basket: Pál Sz. (4), Adamecz (4), Pusztai (2), Mansaré (14), Teilane (14). Csere: Bajnóczy (9/3), Szabó (4), Katona (1), Koch (3/3), Mányoky (-), Hegedűs (2). Edző: Diosadi Deák Éva.

Gáll Tamás:-  Ezen a találkozón gyengén játszottunk és magunknak tettük nehezebbé, mint amire számítottunk. Sokat cseréltem, de az a taktika része volt. A legfontosabb,hogy a győzelem megvan.

CSapatunkra most két hét meccsnélküli időszak vár. Jó alkalom lesz ez a bajnokság hajrájára való felkészülésre.

A 18. forduló két eredménye:

Csütörtökön játszották a Cegléd-Beac mérkőzést ahol a hazaiak magabiztosan győztek.

 CEGLÉDI EKK–ELTE BEAC ÚJBUDA 93–57

A forduló rangadóját pedig Pécsen játszotta a hazai csapat és a Fradi. A végén a Pécsörülhetett. 

 PÉCS 2010–FTC 73–59

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

Forrás: ztenkk.hu / Jóna István

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#3 Kocsárdi Réka
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#16 Péterfi Anna
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#0 Balogh Viktória
#1 Gombkötő Lili
#22 Bartáky Panka
#28 Szabó Jázmin
#5 Török Kata
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV