Tisztes helytállás a régió legjobbjai ellen
2025. április 18.

Kadett csapatunk a régió legerősebb csapatával, a Kanizsai Vadmacskákkal mérkőzött meg hazai pályán. A vendégek önszántukból nem szerepelnek a főtáblán, a Régiós Bajnokságban viszont magasan kiemelkednek: valamennyi mérkőzésükön 100 pont fölé jutottak, és rendre 60–70, vagy akár még több ponttal verték ellenfeleiket. Előzetesen tehát nem sok jóra számíthattunk.

Mindeközben létszámgondokkal is küzdöttünk, csak úgy tudtunk tíz játékost kiállítani a mérkőzésre, hogy Szőke Dorka sérülten ült le a kispadra – játékára tehát nem kerülhetett sor. Legfőbb célunk a nagyon nagyarányú vereség elkerülése és a tisztes helytállás volt. Az utóbbi időben sok problémám volt a rossz hozzáállással, enervált, lélektelen játékkal – szerencsére ez most nem volt gond. Bár így is sok hibával játszottunk, azokat legtöbbször az ellenfél kényszerítette ki. A kanizsai lányok szisztematikusan, nagyjából egyenletes ütemben növelték előnyüket, és végül harminc ponttal győztek.

Galéria a képre kattintva

ZKTE – Kanizsai Vadmacskák 62–92 (13–19, 18–26, 12–22, 19–25)
Zalaegerszeg, Regionális Bajnokság Veszprém, játékvezetők: Kocsis, Némethy

ZKTE: Szabó Jázmin 18, Németh Léna 16, Kutak Abigél 10, Sonkoly Panna 7, Molnár-Oravecz Ada 5, Szabó Fanni 2, Bors Anna Zoé 2, Szabó Anna 2, Németh Rebeka. Edző: Gellérné Gulyás Ildikó

Gellérné Gulyás Ildikó:- A vereség ellenére meg kell dicsérnem a lányokat. Úgy érzem, hogy a pillanatnyi állapotunkhoz képest majdnem a maximumot hozták ki magukból, így elkerülve a megalázó vereséget.

Fotó: Jóna István

2025. április 18. ZKTE

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#3 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#6 Csalló Jázmin
#22 Bartáky Panka
#1 Gombkötő Lili
#16 Péterfi Anna
#5 Török Kata
#55 Kovács Cintia
#17 Kiss Virág
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions