Szezonközi hírek
2011. július 08.
A szakvezetőknek nem minden esetben egyenlő a nyár a pihenésse, a nyaralással. Nekik még keményen kell dolgozniuk csapatuk bajnoki rajtjáig.A következő sorokban néhány hírrel szolgálunk szurkolóinknak.

Átigazolási hírek  a Vasas  csapatánál
    
Piros-kékben folytatja pályafutását Wéber Fruzsina, aki korábban a Kőbányai Darazsak és a BSE csapataiban pattogtatta a labdát. Fruzsina, aki tagja a '96-os válogatott keretnek igazi kosaras családból származik, hiszen édesapja korábban edzőként olyan legendás klubokban tevékenykedett, mint az MTK vagy épp a BSE. Kétéves szerződést írt alá  az U-16-os válogatott keret tagja, Vitkovszky Vivien, aki a KLKS kék-sárga szerelését cseréli piros-kékre.
Legújabb játékosuk az 1994-ben született Határ Bernadett, aki Gyöngyösről érkezik Budapestre. Bernadett, aki tagja az U-18-as válogatott keretnek, 204 cm magas, így évekre megoldhatja az 5-ös posztot a Vasasnál.

Új játékossal szerződött Fradi
    

Kovács Krisztina (Kovi) is az előttük végző Győrtől érkezik a Fradihoz, volt már több évig Szlimák Hajninak és Russsai Petrának is csapattársa a Szegedben, utoljára öt éve játszott Budapesten.
Az irányító poszt erősítését követően,  egy kiváló bedobóval két éves szerződést kötött a fővárosi klub.

 

Az Euroligában indulhat a SEAT SZESE GYŐR.

 A SEAT SZESE Győr együttese a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségén keresztül felkérést kapott a FIBA-tól, amelyben a nemzetközi szövetség jelezte, továbbra is szeretné, hogy a hagyományoknak megfelelően két magyar csapat szerepeljen az Euroligában. A klubvezetés és a tulajdonosi kör úgy döntött, hogy a felkérést elfogadja, így a négy éven át az Európa-kupában vitézkedő győri csapat jövőre a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban indul.

 

Női EB - Orosz diadalmenet     

A lengyelországi kontinensviadal döntőjében Oroszország a papírformának megfelelően magabiztos - 59-42 - sikert aratott Törökország ellen. A Torna Legjobb Játékosának (MVP) az orosz Elena Danilochkinát választották a szakemberek. All-Star: Danilochkina (orosz), Mandir (horvát), Viteckova (cseh), Yilmaz (török), Stepanova (orosz). A broznérmet a francia nemzeti csapat gyűjtötte be, miután legyőzték a cseheket. Az olimpiai selejtezőt jelentő 5. helyet a torna meglepetés együttese, Horvátország harcolta ki magának.

Forrás: ztenkk.hu / nso.hu/mkosz.hu/ Jóna István

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#3 Kocsárdi Réka
#1 Gombkötő Lili
#16 Péterfi Anna
#17 Kiss Virág
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#6 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#22 Bartáky Panka
#5 Török Kata
#55 Kovács Cintia
#0 Balogh Viktória
#28 Szabó Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV