Mivel az első fordulóban erőnyerők voltunk a Pinkk Pécs 424 halasztásának következtében így sok a bajnokság második fordulójában lépünk parkettre hazai környezetben a Cegléd ellen.
Gáll Tamás vezetőedzőt az egyik hétközi edzésen csíptem el és faggattam a szezonkezdésről, tervekről:
- A felkészülésünk nagyon jól sikerült. A nyáron távozókat egy magyar (Czank Timi) és két külföldi (Irina Michailova és Alex Gensler) játékossal sikerült pótolnunk. Ami a bajnokságról elmondható, hogy az erőviszonyoknak megfelelően a Sopron és a Győr kimagaslik a mezőnyből. Valószínűleg ők vívhatják a bajnoki döntőt. Rajtuk kívül nagyon erős lett a Fradi megszűnésével és a BEAC kiesésével, játékosait magához csábító PEAC, a DKSK-Miskolc, a PINKK Pécsi 424 is. Csapatomat ezen együttesekkel egy kalapba helyezném, akik között óriási csata várható a négy közé jutásért. Nem szabad megfeledkezni a Ceglédről sem, amely háromlégióst, plusz magyarokat is igazoltak. Itt van még a Szekszárd is, akit simán vertünk edzőmérkőzésen, de nem ez og dönteni, hanem a pillanatnyi forma a csapatok között. Mi mindenképpen a négybe vágyunk, ami nem lesz egyszerű feladat. A bajnokságban szerintem nagyon kiegyenlített é élvezetes találkozókat láthat majd a közönség
A nyitányon tehát a Cegléd látogat hozzánk. Nem kell elájulnunk a szerdai mérkőzésüktől, amikor simán kikaptak a Diósgyőrtől. Ez egy másik találkozó lesz és ők i másképpen fognak pályára lépni. Nekünk nem lehet más célunk, mint megnyerni a találkozót és utána jöhet szerdán a DKSK Miskolc. A lányoknak is fontos hogy jó kezdjük a bajnokságot.
A mérkőzés időpontja:
ZTE NKK –Cegléd EKK
2012. október 6. 17.00
Játékvezetők: Boros Tamás, Sabáli László, Németh András. (Szabadvári János)
Mindenkit várunk a mérkőzéseinkre!
Hajrá lányok, hajrá ZTE!
pity






























