Szeretnénk jó meccset vívni a Csatával
2020. december 11.

Ma este a Ludovika FCSM Csata együttesét fogadjuk a 15. forduló mérkőzésén. 

Az elmúlt meccseken már látható volt a fejlődés a csapatjátékon, hiszen az 1-2 perces jó periódusok, most már egy egész félidőre tolódtak. A kulcsjátékosokon továbbra is nagy teher ül, hiszen ők fellenek azért, hogy a csapat lendületben legyen. A fiatalok kezdik megtalálni a helyüket a pályán, de nekik még sok idő kell, hogy rutinossá váljanak. 

Mai ellenfelünk, ugyan azzal a kerettel érkezik, mint amivel fogadtak minket a fővárosban. Akkor nem játszott Keyona Hayes, de most sem fog, mivel időközben a DVTK-ba igazolt. Célunk nem lehet más, mint a lehető legjobban megnehezíteni a vendégek dolgát és negyedről negyedre előre lépni védekezésben és támadásban is. 

A mérkőzés felvezetésére fiatal tehetséges játékosunkat, Németh Kincsőt kértük, aki 16 évesen kóstolhatott bele az NB I világába:

 

A találkozót biztosan kihagyja majd Chroméj Hajnalka, valamint Kulcsár Bianka, aki kisebb sérülést szedett össze az előző találkozón. Visszatérhet a parkettre viszont kanadai centerünk Deanna Tuchscherer. 

Hajrá csajok!

2020. december 11. ZTE NKK

Következő mérkőzés
::
vs

Amatőr NB I

2024/2025

10. hely

Szép volt csajok!

Előző mérkőzés
ZTE NKK
77
::
:
SZPA HSE
73
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#55 Kovács Cintia
#58 Jurkó Noémi
#15 Óházy Julianna
#5 Török Kata
#22 Bartáky Panka
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#3 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
#16 Péterfi Anna
#13 Horváth Fanni
#1 Gombkötő Lili
#17 Kiss Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV