Szeretnénk egyenlíteni
2017. április 20.

Az 5-8. helyért folytatott rájátszásban a DVTK ellen az első mérkőzést elveszítettük. Az első két negyedben kétszer is visszajöttünk a mérkőzésbe, de sajnos a harmadik negyedben védekezésben visszaestünk, ami a támadásainkra is rányomta a bélyegét. Ma délután, hazai pályán szeretnénk meglepetést okozni, de ehhez még több kell, mint Miskolcon:

-Mondhatni az utolsó lehetőség a bravúrgyőzelemre, hogy folytathassuk a párharcot. Védekezésben és támadásban is a maximumot kell nyújtanunk, hogy legyen esélyünk. A vendégek erős kerettel rendelkeznek, rutinos, jó játékosokkal, de mi nem ijedünk meg és mindent megpróbálunk- nyilatkozott honlapunknak Gáspár Dávid vezetőedzőnk.

A mérkőzésünkre a belépés továbbra is ingyenes, de a találkozó végén szurkolóinknak el kell hagyniuk a csarnokot, mivel az esti ZTE –Körmend rangadóra egyedi jegyek lettek kiállítva és csak azokkal lehet majd visszajönni az épületbe. Megértésüket előre is köszönjük!

A 16 órakor kezdődő találkozót a Jakab László, Kulcsár Tibor, Hervay Tibor (Szabadvári János) bírói hármas dirigálja majd. 

A másik ágon a PEAC Pécs kettős győzelemmel lépett tovább a Vasas ellen, így ők játszhatnak majd az 5-6. helyért. A bajnoki döntőbe a Sopron és Szekszárd jutott. 

Hajrá lányok!

2017. április 20. ZTE NKK 

 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I/B Rájátszás

1-16. hely

3. forduló

2026. április 26. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
Kecskeméti KC
64
::
:
ZTE NKK
52
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#28 Szabó Jázmin
#6 Csalló Jázmin
#5 Török Kata
#10 Horváth Fruzsina
#1 Gombkötő Lili
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#22 Bartáky Panka
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#17 Kiss Virág
#55 Kovács Cintia
#0 Balogh Viktória
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic