Sopronban kezdjük az elődöntőt
2019. április 17.

Tíz nappal ezelőtt óriási bravúrt vittek véghez a lányok a PEAC Pécs negyeddöntőbeli legyőzésével. Csapatunk az előző idényhez hasonlóan idén is az elődöntőbe jutott, tehát a legjobb négy csapat közt végez a bajnokságban

A lányok a Pécs elleni győzelem után pár nap pihenőt kaptak, ami a sérülések pihentetésére, regenerálódásra volt elegendő. Ezt követően pedig már teljes intenzitással készültünk a Sopron elleni elődöntőre. Az elmúlt hétvégén a lányok a Final Four döntőn szurkoltak a Hűség Városának csapatának, de csütörtökön már mint ellenfelek nézünk farkasszemet velük. 

Az elődöntő párharcának egyértelmű esélyese a címvédő Sopron, de szeretnénk minél jobban megnehezíteni a dolgukat, hiszen egy szoros, kemény csata segíthet minket majd a bajnokság folytatásában is. 

Az elődöntő első mérkőzés előtt, Evanthia Maltsi-val beszélgettünk, aki sok nagy európai csatán van túl és rutinjára szükség lehet a folytatásban is:

 

 

A találkozó csütörtökön 18 órakor kezdődik a Novomatic Arénában és a Cziffra Csaba, Nagy Viktor, Tóth Cecília (Gorka Szabolcs Zsombor) bírói hármas dirigálja majd. 

2019. április 17. ZTE NKK 
 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#6 Csalló Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#1 Gombkötő Lili
#10 Horváth Fruzsina
#3 Kocsárdi Réka
#55 Kovács Cintia
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#22 Bartáky Panka
#5 Török Kata
#17 Kiss Virág
#0 Balogh Viktória
#16 Péterfi Anna
#28 Szabó Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV