Sokkal szorosabb is lehetett volna
2017. november 18.

A női NB I/B-s bajnokságban az ELTE-BEAC vendégei voltunk. 

ELTE-BEAC-Újbuda- ZTE NKK II 74-58 (22-14, 19-19, 15-11, 18-14) 
Budapest, Gabányi L. Sportcsarnok, Jv: Sentényi Barna, Kozma Balázs

 ELTE-BEAC-Újbuda: Kovács V. 10, Molnár 4, György 6, Szabó 6, Pusztai 28/12, csere: Nagy 7, Angyal 8, Szűcs 3, Juhász 2, Pfandler -, edző: Balogh Judit 

ZTE NKK II: Varga 10, Kovács G. 18/9, Vincze 4, Jurkó 7/3, Liska 9, csere: Gaál 2, Czukor 6, Kovács C.-, Preisinger 2, Kaj-, edző: Horváth Zsófia

Jól kezdtük a mérkőzést csoportunk második helyezettjének otthonában. 10-12-nél még mi vezettünk, de itt a fővárosiak egy 10-0-s szakaszt csináltak és a negyed végén már nekik volt 8 pont előnyük. A második negyedben, közeledtünk, majd újra elengedtük őket, de ezt a negyedet egálra hoztuk és így 8 pont hátránnyal vártuk a második félidőt.

A következő szakaszban megint fej-fej mellett haladt a két csapat, de a záró negyedre így is 12 pont volt a különbség. Sajnos ebből a hátrányból már nem tudtunk felállni és egy szoros utolsó negyed után a vége egy 16 pontos vereség lett. 10 játékossal érkeztünk a mérkőzésre és mindenki pályára is lépett a Gabányi Sportcsarnokban. Hullámzóan játszottunk és sajnos sem az ellenfél húzóemberét nem tudtuk semlegesíteni, sem pedig a magas embereik kizárást nem tudtuk megoldani. Ezen az estén a dobásaink sem estek és sok volt a nem kikényszerített eladott labda is, ezek összessége hozta a vereséget.

Horváth Zsófia: - Nem vagyok elégedett az eredménnyel, ha 10 ponton belül maradtunk volna, akkor talán az lennék. Arra büszke vagyok, hogy az eredmény ellenére nem gondolom, hogy laza meccs volt ellenfelünknek sem. Ennél sokkal szorosabb mérkőzést szeretnék majd hazai pályán és szeretném, ha kijavítanánk az idegenben elkövetett hibákat! De most már jöhet a következő, hiszen ma újra pályára lépünk a 3. győzelemért!

A csapat idegenbe utazik ismét, ahol a sereghajtó MAF ellen próbálnak meg javítani. 

2017. november 18. ZTE NKK

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Török Kata
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#17 Kiss Virág
#22 Bartáky Panka
#1 Gombkötő Lili
#10 Horváth Fruzsina
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#0 Balogh Viktória
#28 Szabó Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV