Sima vereség Miskolcon
2012. december 13.
Szerdán, Miskolcon vendégszerepelt csapatunk a DKSK vendégként.

 

A bajnokság 12. fordulójából elhalasztott találkozón  több sérülttel lépett pályára együttesünk a nemzetközi kupában is érdekelt Diósgyőr ellen. 
 
Czank Timi indította a pontgyártást és szerzett vezetést csapatunknak, de ekkor még nem tudtuk, hogy utoljára a találkozón. Az ex zalaegerszegi Bukovszki Móni azonnal válaszolt és ezzel megadta az alaphangot csapatának a folytatásra. Gensler távolijával a 3. percben még felzárkóztunk kétpontnyira (7-5), de ezután beindult a hazaiak gépezete. Raven és Bukovszki vezérletével rendre áttörték a védelmünket és tetemes előnyhöz jutottak (21-7). A negyed hajrájában Vida Anna kozmetikázta a különbséget, de így is kilenccel mentek a hazaiak(25-16). 
 
A második negyedben tovább növelte előnyét a hazai csapat. Hiába forgatta Gáll Tamás, az amúgy is szűkös játékoskeretét nem találtuk az ellenszert a Diósgyőr játékára. A félidőre közel húsz ponttal elléptek a vendéglátók és valójában el is döntötték találkozót (47-28).
 
A nagyszünet után némiképp lendületbe jött a csapatunk és kiegyenlítettebbé vált a játék, de ez annyit eredményezett csak, hogy döntetlenre hoztuk a negyedet és ez is a hazaiaknak kedvezet (61-42).
 
A záró negyedben már az történt a pályán, amit a Diósgyőr akart. Könnyedén szerezték pontjaikat, hiszen három kulcsemberünk is a kipontozódás sorsára jutott idő előtt (Vida, Szalay, Czank). A különbség egy kicsit túlzó, de mindenképpen megérdemelt. 
 
Sérült csapatunk tisztességgel helytállt, de ezen az estén a Diósgyőrnek minden kedvezett és ők éltek a lehetőséggel. Nekünk pedig van hova javulni és van mit kijavítani. Sok idő nem álrendelkezésére a szakvezetésnek, mivel a versenynaptár sűrűsége miatt szombaton ismét fontos mérkőzés vár a lányokra, a fővárosban a Vasas ellen. 
 
Work Force DKSK-Miskolc– ZTE NKK 81-52 (25-16, 22-12, 14-14, 20-10)
 
Work Force DKSK-Miskolc: Bukovszki (20/3), Bozóki (10), Skoric (12/3), Raven (23/6), Szabó (-). Csere: Sanford (5), Reiner (4), Dubei (-), Ocsenás (-). edző: Peresztegi Nagy Ákos.
 
ZTE NKK: Czank (7/3), Szélesy (4), Varga (3), Gensler (7/3), Horváth (-). Csere: Vida (15/ 9), Szalay (8/3), Michailova (8/3). edző: Gáll Tamás.
 
pity
 
Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#55 Kovács Cintia
#5 Török Kata
#1 Gombkötő Lili
#28 Szabó Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#0 Balogh Viktória
#3 Kocsárdi Réka
#6 Csalló Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV