Serdülő forduló Zalaegerszegen
2015. november 17.
Egy győzelem és egy vereség a második körben.

Az elmúlt szombaton az Ötvös Iskola tornatermében rendezték a leány serdülő bajnokság alapszakaszának második fordulóját. A H csoportban a soproni Darazsak és a győri Széchenyi KA csapatai voltak. Az első találkozón a Sopron volt Bukics Zsolt csapatának az ellenfele. A mérkőzésen végig a Volános lányok domináltak és magabiztosan gyűjtötték be a győzelmet. 

Zala Volán TE - Soproni Darazsak Akadémia/B 73-55 (18-10, 18-10, 18-16, 24-14)

Zala Volán TE: Major F. 8, Kovács G. 22, Czigány C. 4, Varga T. 3, Böcskei 8, Horváth F. 4, Dömötör P. 12, Ujhelyi F. 4, Szabolcs D. 4, Csarankó D. 5, Horváth A. -, Sefner R. -,

A második mérkőzésen a győriek magabiztos játékkal győzték le a soproniakat. 

Soproni Darazsak Akadémia/B - Széchenyi KA/A 27-111 (9-35, 8-20, 2-30, 8-26)

A nap záró mérkőzésén a két győztes csapat mérkőzött meg egymással. A találkozó első fele kiélezet szoros csatát hozott. A félidőben két ponttal 45-47-re a Volán vezetett. A harmadik negyedben pontosabban játszottak a  győriek és nyolcpontos előnyt szereztek a záró negyedre. Az utolsó játékrészben mindent megtettek a lányok a fordításért, de csak a játékrészt tudták megnyerni a mérkőzést nem . 

Széchenyi KA/A - Zala Volán TE 86-79 (23-20, 22-27, 21-11, 20-21)
Zala Volán TE: Major F. 13, Kovács G. 33/6, Böcskei R 3, Dömötör P. 18/3, Szabolcs D. 12, Varga T. -, Pintér J. -, Sefner R.-, Ujhelyi F.-, Csarankó D. -, Besenyei L.-, Németh I., 


Szép volt lányok!

Pity 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I/B Rájátszás

1-16. hely

3. forduló

2026. április 26. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
Kecskeméti KC
64
::
:
ZTE NKK
52
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#0 Balogh Viktória
#6 Csalló Jázmin
#3 Kocsárdi Réka
#1 Gombkötő Lili
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#55 Kovács Cintia
#5 Török Kata
#16 Péterfi Anna
#17 Kiss Virág
#22 Bartáky Panka
#28 Szabó Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic