Regionális Bajnokok Döntőjében a kedettek
2016. május 06.

A kadet lányok Nyugat és dél régió összevont döntőjét rendezték Baján. A Zala Volán korosztályos csapata a  másik nyugati csoport  második  helyezettjével játszott először! Fontos volt a győzelem, hisz csak akkor juthattak tovább a régiós bajnokok döntőjébe.  A mérkőzésekről a csapat edzője Gáspár-Szalay Virág számolt be:

-Kicsit idegesen kezdtünk, kellett pár perc míg észrevettük, hogy elkezdődött a meccs, de Zsófival igyekeztünk felrázni a lányokat, ami sikerült is. A második félidőben megnyugtató előnyre tettünk szert, így biztosan nyertük a meccset!

Zala Volán TE - Bajai NKK 65-48 (12-15, 18-14, 15-10, 20-9)

A második meccsen már kicsit kiengedve, fáradtan játszottak a lányok.  

- Megnyugodtunk, hogy bejutottunk a Regionális Bajnokok Döntőjébe! A Pécs pedig egy extra dobónapot fogott ki így könnyeden nyerte meg a mérkőzést!

Zala Volán TE - Pécsi VSK 45-76 (7-11, 11-18, 11-24, 16-23)

További eredmények: 

Pécsi VSK - Mágusok Egyesület    69 - 57
 Bajai NKK - Mágusok Egyesület    58 - 68

Folytatás május 14-15-én  Regionális Bajnokok Döntőjében, melynek helyszíne Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok.

Résztvevő csapatok: Kiss Lenke KS, Pécsi VSK, Zsíros Akadémia Kőbánya, Zala Volán TE

Szép volt lányok!

pity

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#6 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#28 Szabó Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#55 Kovács Cintia
#5 Török Kata
#3 Kocsárdi Réka
#17 Kiss Virág
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#1 Gombkötő Lili
#0 Balogh Viktória
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV