Rangadóval folytatódik az alapszakasz
2025. február 23.

Ma 17 órától az SZPA HSE együttesét fogadjuk az Ostoros Károly Csarnokban. Közvetlen riválisunkkal találkozunk, akik ellen szeretnénk folytatni a győzelmi sorozatunkat.

- Két győzelmet gyűjtöttünk a legutóbbi két fordulóban, amelyekkel 9–4-re módosítottuk a mérlegünket, és ismét visszaszereztük a 3. pozíciót a tabellán. Aktuális ellenfelünk, a Szent Pál Akadémia Hit SE csapata 8–4-es mutatóval közvetlenül mögöttünk helyezkedik el, így mondhatjuk, hogy vasárnap a forduló rangadójára kerül sor az Ostoros Károly Csarnokban. Természetesen célunk az újabb győzelem bezsebelése és a pozíciónk megszilárdítása az élmezőnyben” mondta honlapunknak Rózsás Gábor vezetőedző.

- Az SZPA a bajnokság legrutinosabb, legmagasabb átlagéletkorú együttese, alapcsapatukat kizárólag felnőtt játékosok alkotják.Az első fordulóban Budapesten, a Hit Parkban sikerült 64–43-ra legyőznünk őket kiváló védekezéssel.
Megvan tehát a recept, viszont ez már egy másik mérkőzés lesz. Szeretnénk egy újabb lépést megtenni a felsőházi rájátszás felé, ehhez mindenkitől fegyelmezett, kemény munkára lesz szükség az első másodpercektől kezdve!

Mindenkit várunk ma 17 órától! Szurkoljunk együtt a lányok sikeréért!

2025.február 23. ZTE NKK

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#6 Csalló Jázmin
#1 Gombkötő Lili
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#10 Horváth Fruzsina
#17 Kiss Virág
#55 Kovács Cintia
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#5 Török Kata
#22 Bartáky Panka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV