Pécsen kezdődik az utolsó menet
2013. április 06.
Az ötödik hely megszerzése a következő feladat.

A bajnokság utolsó nagy ütközete következik az előttünk álló egy hétben. Húsvét hétvégéjén kiderült, hogy az ötödik hely megszerzése maradt csapatunknak a DVTK elleni hazai vereséget követően. Ellenfelünk pedig a másik ágon a PINKK-től búcsúzó PEAC Pécs lesz. Zeljko Djokic csapat erős menetelésen van túl, hiszen a nemzetközi porond mellett a magyar-szlovák középszakaszban is helytálltak és mellette a magyar bajnokikon is vitézkedtek. 

A bajnokikon egy győzelem és egy vereség a mérleg az idén a két csapat között – mindenki hozta a hazai mérkőzését. Nehéz mérkőzés vár csapatunkra, hiszen a játékos állomány erősebb valamivel a Pécsnek és a cserepadja is hosszabb. Viszont én visszatérnék szakvezetőnk Gáll Tamás korábbi nyilatkozatához, miszerint -

„ Ne mondtam le a négy közé jutásról, remélem a lányok sem!”.

Ebben a szellemben készülünk a vasárnapi összecsapásra. A ráhangolódásban csapatunk 12-ét Ambrus Szandrát –Szanit – kértem meg, hogy segítsem.

Hogy élte meg a csapat és te is a DVTK elleni vereségeket?

 -  Elég rossz érzés volt, hogy nem harcolhatunk tovább a jobb helyezésekért, hiszen augusztus óta ezért edzünk. Az idegenben való vereség sokat kivett a csapatból, mint fizikailag, mint lelkileg. Az itthoni meccsen mindenképpen bizonyítani akartunk, de sajnos a Miskolc a jó kinti dobószázalékával megvert bennünket.

Meglátásod szerint mi volt az, ami hiányzott a játékotokból?

- Talán a jobb koncentráció (mivel sok könnyű ziccert hibáztunk) meg a rossz dobószázalékunk.

Az utolsó találkozón rengeteg labdát szereztél, erre szükség lesz Pécsen is. Hogy látod a játékodat a csapatban, vagy milyennek látod?

-  Védekezésből jön a támadás, ennek a híve vagyok! Amikor a pályára lépek a védekezésemmel próbálom lendületbe hozni magamat, mint pl. egy labdaszerzéssel! Támadásba viszont szeretek passzolni, vagyis másokat jó helyzetbe hozni, de persze mint mindenki más, kosarat is akarok dobni!! Mivel 8 felnőtt játékosunk van, ezért mindenkire fontos szerep hárul és minden egyes lepattanó, szerzett labda vagy egy jó dobás sokat lendít a játékunkon!

Hogy érzed, milyen volt eddig a szezonod és a csapat szezonja a Te meglátásod szerint?

-  Voltak jobb és kevésbé jó meccseim, de próbáltam mindig kihozni magamból a maximumot. Sose lehet megelégedve magával az ember, mint ahogy én sem vagyok az, hiszen mindig a jobbra kell törekedni. A csapatnak is voltak jó és rossz periódusai, de mindig kijöttünk belőle, hiszen egy csapat vagyunk, egy célért küzdünk! 

Az 5. hely megszerzése a következő cél. Az ellenfél a PEAC. Milyen mérkőzésre számítasz, és milyen esélyekkel indultok neki a párharcnak?

Nehéz meccsre számítok, mivel a PEAC egy erős, igen harcias csapat! Minden esély megvan arra, hogy győztesként kerüljünk ki ebből a párharcból, hiszen mindent meg fogunk tenni a győzelemért!! Előre az 5. helyért, hajrá mi!!!

Szaninak legyen igaza és okozzunk meglepetést Pécsen , ami tényleg nem lesz könnyű feladat, de egyben nem is lehetetlen küldetés.

A mérkőzés időpontja: 

PEAC PÉCS -  ZTE NKK

Pécs, 2013. április 07. 18.30

Játékvezetők: Györffy Pál Attila,  Jakab László,  Jurák Kriszián (Ell: Szabó György)

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

Pity

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#22 Bartáky Panka
#3 Kocsárdi Réka
#0 Balogh Viktória
#17 Kiss Virág
#10 Horváth Fruzsina
#28 Szabó Jázmin
#16 Péterfi Anna
#1 Gombkötő Lili
#55 Kovács Cintia
#6 Csalló Jázmin
#5 Török Kata
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV