Pécsen kezdjük a szezont!
2025. október 05.

Vasárnap délután a Pécsi VSK 1919 csapata elleni idegenbeli mérkőzéssel indul lányaink számára az NB I/B-s szezon. Átalakult, fiatal csapatunk nagy lelkesedéssel várja a bajnoki rajtot.

A felkészülésre tervezett munkát elvégezte az együttes, amiről Rózsás Gábor vezetőedzőnk adott tájékoztatást:

– Augusztusban kezdtük meg a felkészülést tovább fiatalodó, formálódó keretünkkel. Igyekeztünk minden téren fejlődni, de még nagyon az utunk elején járunk. Szeptemberben már két felkészülési mérkőzés is szerepelt a programunkban: a Szombathelyi ESE egyetemi gárdája és a BBC Nord Dragonz Eisenstadt osztrák másodosztályú csapata ellen is játszottunk egy-egy meccset. Nyilván ennyire korán még sok volt a hiba, de mindenképpen jó visszacsatolás volt azzal kapcsolatban, hogy mely területeken kell a legtöbbet csiszolnunk. Voltak azonban bőven pozitívumok is, amelyekre lehet és kell is építkeznünk.

Nem vár könnyű mérkőzés csapatunkra Pécsett.

– Pécsre, a PVSK otthonába látogatunk a nyitófordulóban, egy hozzánk hasonlóan fiatal, saját nevelésű játékosokra építő csapathoz. Úgy gondolom, mindkét együttes egyenlő esélyekkel lép majd parkettre, ahol a pillanatnyi forma dönthet az egyikünk javára. Természetesen azon leszünk, hogy rögtön a nyitányon megszerezzük első győzelmünket!

Átszervezett bajnokság indul a hétvégén, hiszen az élvonalban szereplő együttesek második csapatait kivették a mezőnyből, és a női Amatőr NB I. Lila csoportját alkotják a B-csapatok. A Piros és a Zöld csoport a nyugati és a keleti régiónak felel meg. Csapatunk a Piros csoportban szerepel.

Hajrá, lányok! Hajrá, ZTE NKK!

2025. október 4. ZTE NKK

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#22 Bartáky Panka
#16 Péterfi Anna
#10 Horváth Fruzsina
#1 Gombkötő Lili
#3 Kocsárdi Réka
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#17 Kiss Virág
#6 Csalló Jázmin
#0 Balogh Viktória
#55 Kovács Cintia
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV