Nyári kalandok labdával és mezítláb – így telt a nyári kosártábor
2025. július 03.

Az iskola befejeztével, június 23–27. között klubunk – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is nyári tábort rendezett utánpótlás-játékosainak. Ezúttal előkészítő, kenguru, gyermek és serdülő korosztályú fiatalok vettek részt a programban.

A napi két edzés során a nagyobbak védekezési és támadási variációkat gyakoroltak, míg a kisebbeknél a kosárlabda alapjainak megerősítésére helyeződött a hangsúly.
Az edzések mellett érdekes és hasznos programok is színesítették a tábor mindennapjait: a gyerekek előadást hallgathattak a biztonságos közlekedésről és az űrhajózás aktualitásairól.

A hét első felében Szűcs Valdóval is beszélgethettek egy bemutatóedzést követően. Csütörtökön pedig ellátogattak a Táncoslapi Füves Portára és a Meztéllábas Kertbe, ahol mezítlábaztak, hangtálaztak, és gyógynövényekkel ismerkedtek.

Nyár lévén a strandolás sem maradhatott el: szerdán a Városi Strandfürdőben töltöttek egy élményekkel teli napot.

Augusztusban találkozunk!

2025. július 3. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#6 Csalló Jázmin
#1 Gombkötő Lili
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#10 Horváth Fruzsina
#17 Kiss Virág
#55 Kovács Cintia
#3 Kocsárdi Réka
#16 Péterfi Anna
#5 Török Kata
#22 Bartáky Panka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV