Nem sikerült az elődöntőbe jutás
2019. július 05.

Nagy -Britannia ellen játszott negyeddöntőt Székely Norbert  által vezetett válogatott a lett-szerb közös rendezésű EB-n.

Női Európa-bajnokság, negyeddöntő
Magyarország - Nagy-Britannia 59-62 (13-15, 9-17, 16-16, 21-14)

Magyarország: Studer 10/6, Turner 11/6, Raksányi 10/6, Zele 5/3, Határ 8. csere: Dubei 3/3, Varga 4, Horti 8.

Az Európa-bajnoki elődöntő és az olimpiai részvétel volt a tét ezen a találkozón, ahol a szigetországiak játszottak pontosabba és szoros első negyed után a félidőben tíz ponttal vezettek. A második félidőben nagyot hajrázott a csapat, és a mérkőzés végén volt esélye a győzelem megszerzésére, de az utolsó dobásnál megremegtek a kezek és így a britek örülhettek a végén. 

A találkozón centerünk Horti Dóra 18 percet töltött a parketten és 8 ponttal és 5 lepattanóval járult hozza a csapat teljesítményéhez. 

Az is kiderült, hogy kit kapunk ellenfélül a folytatásban. A belga női kosárlabda-válogatott lesz a mieink ellenfele az olimpiai selejtezőért rendezendő párharcban, mivel az Európa-bajnoki negyeddöntőben, ráadásban 84–80-ra kikapott Franciaországtól. 

A mérkőzést szombaton 12.30-kor rendezik. 

Fotó: fiba.com

2019. július 5- ZTE NKK 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#1 Gombkötő Lili
#6 Csalló Jázmin
#22 Bartáky Panka
#0 Balogh Viktória
#16 Péterfi Anna
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#55 Kovács Cintia
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#10 Horváth Fruzsina
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV