Négy Régió Tornáján szerepeltek tehetséges játékosaink
2023. december 13.

November közepén Sopronba rendezték a 2011-es születésű lányok Regionális Kiválasztó képző programját. Egyesületünkből 3 játékos is bekerült, sajnos Sonkoly Panna betegség miatt nem tudott végül elutazni, viszont Kelemen Júlia és Halász Lukács Réka mindkét edzésen részt vett. A programban részt vevő 22 tehetséges gyerek közül 15 kerül be a régiós válogatottba, melybe nagy örömünkre, Kelemen Júliát és Sonkoly Pannát is beválogatták. 

A lányoknak december első hétvégéjén már lehetőségük is volt bizonyítani tehetségüket, a Székesfehérváron rendezett Négy Régió Tornáján. Az előző soproni kiválasztó alkalmával kosaras lányaink olyan szépen szerepeltek, hogy bekerültek a Nyugat legjobb 12 játékosa közé.  Pénteken utaztak a lányok Sopronba, ahol volt egy edzés a közös gyakorlásra, majd egy egyetemi mérkőzést is megtekintettek! Szombat - vasárnap került sor az MKOSZ Kiválasztó Képző Program 2011-es leány korosztályának négyes tornája. 

A három mérkőzésen szépen szerepeltek lányaink. A csapat edzője Seres Éva volt, klubunkat pedig Halász Lukács Réka, Kelemen Júlia és Sonkoly Panna képviselte. 

Hatalmas gratuláció a lányoknak!

2023. december 13. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
BEAC Újbuda
BEAC Újbuda
::
vs
ZTE NKK
ZTE NKK

Amatőr NB I

8. forduló

2025. december 7. 13:45

ELTE Sporttelep 1. pálya

Előző mérkőzés
ZTE NKK
29
::
:
Darazsak SPA
98
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#10 Horváth Fruzsina
#17 Kiss Virág
#16 Péterfi Anna
#1 Gombkötő Lili
#28 Szabó Jázmin
#3 Kocsárdi Réka
#0 Balogh Viktória
#5 Török Kata
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#22 Bartáky Panka
#6 Csalló Jázmin
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#55 Kovács Cintia
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV